Beckham megdöbbent Sanchez leigazolásán

David Beckham elárulta, "megdöbbentette", hogy Alexis Sanchez az Arsenaltól januárban a Manchester Unitedhez igazolt.


Sanchez pénzmozgás nélkül érkezett az Old Traffordra a múlt héten, cserébe Észak-Londonba pedig Henrikh Mkhitaryan tette át székhelyét.

 

Beckham elismerte, nem számított az üzlet nyélbe ütésére, de támogatja a chilei támadót, hogy sikereket érjen el egykori klubja színeiben.

 

"Hogy őszinte legyek, még mindig nem tudom elhinni, hogy ez az átigazolás létrejött" - kezdte az angol válogatott egykori csapatkapitánya tegnap Miamiban, új MLS csapata indulásának hivatalos bejelentésekor Sanchezről.

 

"Megdöbbentő dolog azt látni, hogy egy olyan nagy klub tevékeny részese volt, mint az Arsenal, majd néhány órányira északra költözik az ország legnagyobb klubjához."

 

"Mi mindannyian sok szerencsét kívánunk neki. Én Manchester United szurkoló vagyok, úgyhogy nagy izgatottsággal tölt el, hogy egy ilyen tehetséggel rendelkező játékos öltheti magára a Manchester United mezét - nagyon izgalmas időszak ez számunkra."

 

 

Beckham támogatásáról biztosította a klub jelenlegi menedzserét, José Mourinhot is, aki nemrég írta alá új, 2020-ig szóló szerződését.

 

"Természetesen ő nagyon is megfelelő személy arra, hogy a Manchester Unitedet irányítsa" - tette hozzá.

 

"José Mourinhoról beszélünk. Ő az egyik legjobb menedzser ebben a sportágban."

 

"A Manchester United azért tudott sikereket elérni az elmúlt 25 évben, mert stabilitás volt jellemző, ez pedig az egész klubot és annak működését is áthatotta."

 

"Sir Alex Ferguson és az általa, a klub élén eltöltött idő mennyisége miatt voltunk olyan sikeresek, mert állandóságot és stabilitást hozott a klub életébe, és most is erre van szükségünk ahhoz, hogy előre tudjunk lépni."

 

"Mindenkinek megvan az egyéni véleménye Mourinhoról, mint menedzserről, és magánemberről egyaránt. De hogy ő lenne-e a megfelelő személy a Manchester United vezetésére? Természetesen igen."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!