Mata: Minden meccsen nyernünk kell
Juan Mata úgy érzi, a Manchester United számára még mindig elérhető közelségben van a Premier League bajnoki címe, azt azonban elismerte, hogy bármilyen remény életben tartásához az összes hátralévő mérkőzésüket meg kell nyerniük.
A rivális Manchester City kényelmes különbséggel vezeti a bajnoki tabellát, az Arsenal felett aratott tegnapi magabiztos győzelmüknek köszönhetően pedig jelenleg 16 egységgel előzik meg a hozzájuk legközelebb lévő Unitedet.
Mindazonáltal Mata úgy érzi, a Vörös Ördögöknek, akik legközelebb majd hétfőn, a Crystal Palace vendégei lesznek a Premier League-ben, nincsen okuk arra, hogy feladják a küzdelmet, és egy ellentmondást nem tűrő sorozattal még bajnokká koronázhatják őket.
"Szeretnénk elsők lenni, de most a legtöbb, amit tehetünk, hogy minden előttünk lévő mérkőzést megnyerünk a szezon végéig, aztán majd meglátjuk, hogy májusban hogyan állunk" - kezdte Mata a klub hivatalos kávépartnere, a Melitta által újranyitott Red Café hivatalos megnyitó eseményén.
"Így állunk hozzá a következő mérkőzésekhez, és a menedzserünk is ilyen hozzáállást vár el tőlünk a felkészüléskor."
"Nagyon fontos, hogy ne veszítsük el a reményünket, és továbbra is gyűjtögessük, lehetőleg hármasával, a pontokat, mint ahogyan tettük azt múlt hétvégén a Chelsea ellen is."
"Ez mutatja, hogy mi vagyunk a United és a végsőkig van hitünk, soha nem adjuk fel, különösen az ilyen mérkőzéseken. Nagyszerű érzés volt három pontot szerezni, majd volt néhány napunk rápihenni a hétfői Crystal Palace elleni meccsre."

Az egyik olyan játékos, akinek nagy befolyása lehet arra, hogy miként alakul a United tavasza, nem más, mit a januári sztárigazolás, Alexis Sanchez, aki továbbra is a beilleszkedés fázisában tart az Arsenaltól való távozását követően.
Mata elismerően beszélt a chilei támadó leigazolásáról, annak ellenére, hogy a csapaton belüli pozíciójára akár hosszú távon is hatással lehet.
"Alexis egy nagyszerű játékos, számunkra pedig fantasztikus dolog, hogy a csapatunkban tudhatjuk őt" - tette hozzá a spanyol középpályás.
"Éles versenyhelyzet van csapaton belül, de egy olyan klubnál, mint a Manchester United, mindig is lesz harc a csapatba kerülésért."
"Az évek során különböző pozíciókban játszottam már, hiszen a Valenciaban még baloldali szélső voltam, majd a Chelsea-nél már 10-es poszton szerepeltettek."
"Mióta a Unitedben játszom, azóta leginkább jobboldalon szereplek, de megpróbálok minél jobban alkalmazkodni a különböző posztokhoz, és a lehető legjobb játékkal akarok előrukkolni azért, hogy a csapatom hasznára legyek, ezt pedig nagyon élvezem."
"A gólok mindig is részét képezték a játékomnak, és ebben a szezonban nem sikerült annyiszor betalálnom az ellenfelek kapujába, mint szerettem volna, de a gólpasszaim, illetve a helyzeteim megvannak, úgyhogy szerintem a fontos gólokkal sem leszek sokáig adós."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Crystal Palace | 15 | 20 | 12 | +8 | 26 |
| 5 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 6 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 15 | 25 | 21 | +4 | 23 |
| 8 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 9 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 10 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 15 | 20 | 24 | -4 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 15 | 17 | 29 | -12 | 13 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ