Manchester United 2-1 Liverpool

Elképesztő védőmunka és küzdés után a Manchester United legyőzte a Liverpoolt az Old Traffordon.


Néhány meglepetés tarkította a hazai csapat kezdőjét, hiszen bekerült Eric Bailly, aki november óta sérült volt és azóta most kezdett először. Scott McTominay is váratlanul érhette a szurkolókat, miután a Crystal Palace ellen már a félidőben lecserélte Mourinho a fiatal játékost, pocsék teljesítményének köszönhetően, azonban Paul Pogba sérülése miatt újra megadta a bizalmat a középpályásnak.

 

Ahogy várható volt a Liverpool birtokolta a meccs elején többet a labdát. Ennek ellenére nem sok mindent lehetett feljegyezni az első tíz perc után, ha csak azt nem, hogy Valencia elég csúnyán felrúgta Emre Cant, amiért csak figyelmeztetést kapott.

 

A 13. percben De Geának kellett volna érkezni, de végül Smalling mentett, majd az ezt követő beadás mindenki fölött elszállt. Néhány pillanattal később a semmiből érkezett a hazaiak első helyzete, a spanyol hálóőr kirúgása után Lukaku csúsztatta meg a labdát, amivel Rashford indulhatott meg. A tizenhatoson belülre érve okosan húzta vissza a labdát Alexander-Arnold mellett, majd a hosszúba lőtt Karius mellett, megszerezve a vezetést a csapatnak. 1-0. Erre azt hiszem senki nem számított, hiszen nem sok csapat tudja megszerezni a vezetést mostanában a Liverpool ellen.

 

Kicsivel később Mané forgatta meg a United középpályásait, majd Bailly döntötte fel. Milner beadása után Firmino tekerte be a másik szélről, de szerencsére Mané nem tudott fejelni. De Gea ismét nem mozdult ki, pedig az övé lehetett volna a játékszer, ha kicsit magabiztosabb. Öt perccel később újra emelkedhetett a szurkolók vérnyomása, egy szöglet után Van Dijk fejelhet szinte üresen, de nem találta el a kaput. Smallingnak kellett volna vele érkezni, aki lemaradt, majd Matic már csak szorongatni tudta a hórihorgas védőt, ami éppen elégnek bizonyult.

 

A 24. percben megduplázták az előnyüket a Vörös Ördögök. Újra De Geától indul a támadás, aki Lukakut találja meg a labdájával, a belga passza nem ért el Matáig, azonban a védőkről az első gól szerzőjéhez került, aki köszönte szépen és újra a hosszúba talált. 2-0. Rashfordnak idén ez már a hatodik gólja, öt gólpassz mellett a bajnokságban, ami az eddigi legjobb mutatója a három felnőtt szezonjában.

 

 

Három perccel később az első sárga lap is előkerül a meccsen, miután Milner kapott egy kemény belépőt a hazaiak mai góllövőjétől.

 

A félidő végéig nem sok minden történt. A Liverpool Firmino révén kétszer is eltalálta a kaput, de ezek nem jelentettek veszélyt De Geának. Chamberlain is sárga lapot kapott, miután McTominay-t buktatta, aki elcsaklizta előle a labdát. 45 perc játék után az látható, hogy a csapat duzzad az önbizalomtól, hiszen legyőzték a Chelsea-t és drámai hajrában fordítottak a Palace ellen. De Gea kicsit bizonytalankodott, de a két remek labdája elfeledtette a szurkolókkal az apróbb hibáit. Bailly visszatérésével a védelem is újra összeállt, szinte alig tudtak rajtuk átmenni és ami a legfontosabb, Salah szinte egy labdát sem tudott megkaparintani, így 2-0-s eredménnyel vonulhattak a csapatok az öltözőbe.

 

A második játékrész első tíz perce is hasonlóan telt, mint az elsőé. Sanchez indulhatott volna el a félpályánál, de végül elvesztette. Nem találja még a formáját a csapatban. Mohamed Salah is helyzetbe kerülhetett volna, de rögtön három ember állta útját.

 

Az 54. percben felzárkózhatott volna a Liverpool, azonban Valencia kezezését nem vette észre Craig Pawson, így nem fújt büntetőt. Eddig tökéletesen vezette a mérkőzést, hagyta, hogy a csapatok játszanak és nem szakította meg a meccset kisebb szabálytalanságok esetén, azonban most lehet, hogy hibásan döntött. A mérkőzés után még lesz visszhangja az esetnek.

 

Három perccel később ismét Salah elől kell tisztázni. Fel kell ébredni a csapatnak, ha nem akarják magukra húzni az ellenfelet.

 

Lallana becserélése után nem sokkal újra Mané indult be a szélen, majd be is tudta passzolni McTominay mellett, Bailly pedig olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy a saját lábai között pattant be a labda a rövidbe. 2-1. 66 percig az egyik legjobb játékos volt az elefántcsontparti, azonban most nagy hibát vétett és majdnem bele is sérült újra, de végül visszatért a pályára. Az öngól után Fellaini érkezett Rashford helyére, így nyilvánvalóvá vált, hogy most már a védekezésre rendezkedett be a csapat a hátralévő szűk fél órára.

 

 

Mindkét csapat kicsit indulatosabbá vált a meccs előrehaladtával, azonban a játékvezető kézben tartotta a történéseket. Jürgen Kloppot kellett egyszer figyelmeztetnie egyik kirohanása után, de nem küldte el a kispadtól.

 

A 84. percben gólt is szerezhetett volna a United, de végül a Liverpool kaparintotta meg a labdát kis kavarodás után, majd az ellentámadásból a hazaiak jöttek ki jobban. Egy perccel a vége előtt Mané került a földre Valencia rúgása után, melyet akármelyik ketrecharcos megirigyelt volna, de szerencséjére nem találta el komolyabban az ellenfelét, ellenkező esetben az öltözőben is kiköthetett volna, ha lapot kap érte.

 

A 94. percben még izgulhattak a szurkolók, miután Mané elől kellett menteni majd Karius futott ki harminc méterre a kapujától, hogy három United játékos közül rúgja el a labdát. Végül maradt a 2-1-es állás, így a Manchester United legyőzte a Liverpoolt, mellyel nagyon fontos három pontot szerzett és növelte az előnyét az üldözőjével szemben.

 

Premier League, 30. forduló
Manchester United 2-1 Liverpool
Old Trafford, 74 855 néző

 

Vezette: Craig Pawson

 
United: De Gea - Valencia, Smalling, Bailly, Young - McTominay, Matic, - Mata (Lingard 89.), Sanchez (Darmian 90+6.), Rashford (Fellaini 70.) - Lukaku
Nem használt cserék: Romero, Shaw, Lindelöf, Carrick

 

Liverpool: Karius - Robertson (Solanke 84.), Van Dijk, Lovren, Alexander-Arnold (Wijnaldum 80.) - Milner, Can, Oxlade-Chamberlain (Lallana 62.) - Mane, Firmino, Salah
Nem használt cserék: Mignolet, Gomez, Matip, Henderson,

 

Gólszerző: Rashford 14' 24' illetve Bailly (öngól) 66'

 

Sárga lap: Rashford, Valencia illetve Oxlade-Chamberlain


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!