Solskjaer izgatott, mit hoz az év

Ole Gunnar Solskjaer tele van izgalommal, vajon mit hoz 2019 neki és a Manchester Unitednek.


A kiváló formában lévő United ma este a Newcastle otthonába látogat, hogy megpróbálja egymás után negyedik bajnokiját is megnyerni.

 

Ez lesz 2019 első mérkőzése a csapat számára, mely magabiztos hangulatban utazik északra, Ole pedig nagyon várja, miket sikerül elérni az elkövetkezendő hónapokban.

 

"Azt kell mondjam, úgy mentem neki az új évnek, ahogyan még soha nem tettem, de nagyon izgatott vagyok az új év miatt" - mondta a norvég az MUTV-nek.

 

"Csak élvezem az itteni időmet. Ha edző vagy menedzser vagy, akkor úgy gondolod, az ilyen kvalitású játékosokkal való munka élvezetes lesz."

 

 

ÚGY JÁTSZANI, MINT EGY MAN UNITED

 

Solskjaer irányítása alatt a Vörös Ördögök eddigi egyetlen, idegenbeli mérkőzésüket 5-1-re nyerték a norvég korábbi csapata, a Cardiff City ellen, amit két hazai siker követett. A Huddersfield Town elleni 3-1, majd a Bournemouth elleni 4-1.

 

Ahogy a Cardiff és a Huddersfield, úgy a Newcastle is szeretné elkerülni a kiesést, mely egyébként már több, a tabella első felében lévő csapatot is fogadott a szezon során - a City, a Spurs és az Arsenal is 2-1-re nyert.

 

Azonban Ole megismételte, játékosainak csak önmagukra kell koncentrálniuk, fenntartva azt a lendületet, amit felépítettek.

 

 

"Ezt mondom a srácoknak - ha túl sokat gondolunk az ellenfélre, a saját játékunk hígul fel. Tehát csak magunkra kellene összpontosítanunk. A Newcastle más problémát fog okozni, mint a Bournemouth. Úgyhogy egy vagy két videót meg fogunk nézni az ellenfélről, de a többi rólunk szól. Játsszunk úgy, ahogy kell, játsszunk úgy, mint egy Manchester United."

 

"Idegenben nem kell teljes erővel támadni, de egy alapot kell kialakítani és utána előre menni, ha tudunk."

 

 

JÁTSZOTTUNK PÁR HIHETETLEN MÉRKŐZÉST ELLENÜK KORÁBBAN

 

Solskjaernak volt számos, igen emlékezetes találkozója a Szarkák ellen. Összesen 14 meccset játszott ellenük és 4 gólt lőtt.

 

Különösen egy mérkőzés van, amit Ole kiemelt - 2003 áprilisában a St. James' Parkban elért 6-2-es sikert.

 

Amikor a Szarkák elleni emlékeiről kérdezték, Solskjaer így felelt: "Mellel vettem le a labdát és ballal vágtam a hálóba. Talán 0-1 volt előtte, Jenas lőtt egy csodás gólt, aztán egész meccsen olykor igen hihetetlenül játszottunk. Végül 6-2-re nyertünk. Az a meccs egyszeri volt, mert nagyon nehéz ott felülkerekedni, de azon a találkozón klasszis módon játszottunk."
 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!