A United gesztusa a Molde csapatához
A Sky Sports legfrissebb értesülései szerint a Manchester United 1 millió fontot ad a Molde csapatának Ole Gunnar Solskjaerért cserébe.
A norvég menedzsert a hét folyamán végleg kinevezték a Vörös Ördögök kispadjára, ezért a Sky Sports arról számolt be, hogy a Molde csapata egy kedves gesztust kap az angol csapattól, mégpedig 1 millió fontot.
A hírek szerint a Molde csapata az összeg felét már megkapta a Unitedtől decemberben, miután beleegyeztek abba, hogy Ole ideiglenesen átvegye a csapat irányítását.
A norvég klub most megkapja az összeg másik felét is, remélve ezzel, hogy a klubok továbbra is szoros kapcsolatban lesznek egymással.

Solskjaer a 19 mérkőzéséből 14-en tudott diadalmaskodni, amióta átvette a United irányítását. Ráadásul továbbra is harcban van a legjobb négy közé jutásért.
A 46 éves szakember nem csak a csapat ligában nyújtott teljesítményét javította fel, hanem a Bajnokok Ligájában is egy parádés meccsen továbbjutott a PSG ellen. A következő fordulóban pedig a Barcelona vár a csapatra.
Solskjaer az első mérkőzésén 5-1-re győzött idegenben a Cardiff ellen, majd nyolc mérkőzésen keresztül győzni tudott, olyan csapatok ellen, mint az Arsenal és a Tottenham.
Emellett 12 mérkőzésen nem kapott ki a csapat a Premier League-ben, melyet egy Arsenal elleni 2-0-s eredmény szakított meg.
A United jelenleg ötödik a tabellán, csupán két pont hátrányban van a negyedik helyezett Arsenal mögött, a hétvégén pedig a Watfordot fogadják az Old Traffordon.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló