Ole: Okosan fogok költekezni
Ole Gunnar Solskjaer azon lesz, hogy okosan költsön a nyári átigazolási szezon során, miután a Manchester United menedzsere csapata átalakítására készül.
A 46 éves norvég szakember véglegesített, 3 évre szóló menedzseri kinevezését csütörtökön jelentették be a klub részéről azt követően, hogy decemberi, megbízott menedzserként való tevékenykedése óta a Vörös Ördögök 19 mérkőzésükből 14 alkalommal nyerni tudtak.
Solskjaer elmondása szerint már számos ügynök kapcsolatba lépett a Manchester Uniteddel, hogy megpróbáljanak nyélbe ütni ügyfelük számára egy Old Traffordra történő átigazolást, ő azonban körültekintően szeretné elkölteni a rendelkezésére álló pénzösszeget.
"A United egy olyan klub, amely rendelkezik pénzzel, de azt ésszerűen kell elköltenie" - kezdte Ole a norvég média munkatársainak.
"Azok az emberek, akik ismernek engem, tudják, hogy megfelelően fogok bánni a rendelkezésemre bocsátott összeggel."
"Van egy tervünk a klubvezetéssel, ők már a megérkezésemet megelőzően megfigyeltek több játékost is, emellett pedig vannak olyanok is, akiket meg kell tartanunk."
"Csak azért nem fogunk költekezni, hogy elmondhassuk, nagy pénzért vásároltunk játékost."
Solskjaer csütörtökön elmondta, "remélhetőleg" már azelőtt nyélbe tudják ütni a United átigazolásait, hogy júliusban kezdetét venné a felkészülési szezonjuk Ausztráliában.
Arra, hogy a klubnál kivel erősítenek, nagy hatással lesznek a távozók, a Vörös Ördögök felnőtt keretéből pedig három játékosnak - Ander Herrera, Juan Mata, Antonio Valencia - is lejár a szerződése a nyáron.
Herrerat a válogatott szünetben elég erősen hírbe hozták a Paris Saint-Germain együttesével, Solskjaer azonban reménykedik a maradásában való meggyőzésében.
"A legjobb játékosokat akarjuk ennél a klubnál tudni" - tette hozzá.
"Reménykedjünk, hogy a játékos és a klub egyezségre tudnak jutni. Erős keretünk lesz a következő szezonban. Ander nagyon jó teljesítményt nyújt, mióta a csapat élére kerültem."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló