Mata blogja: Hinni kell
Az új szezon alatt is minden hétfőn új blogbejegyzéssel jelentkezik Mata, melyben a héten történtekről ír. Ezúttal a még áprilisban előttük álló négy mérkőzés szolgáltatta a fő témát.
Üdv mindenkinek,
Elérkeztünk a szezon várhatóan utolsó négy hetéhez, így minden mérkőzés kulcsfontosságú. A vágyakat felelősséggel kell vegyíteni, de emellett maximálisan motiváltnak is kell maradni. Holnap játsszuk a Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágóját, Barcelonába pedig tele motivációval utazunk. Nem jó eredmény 1-0-s hátrányban lenni, de mi vagyunk a Manchester United, ezt a mezt viselve pedig bármi lehetséges. Ez olyan dolog, amelyet már számtalanszor elismételtem, de ez az igazság, és ezt már sokszor megtapasztaltuk a szezon során is.
A West Ham szombati, Premier League-beli legyőzését követően vághatunk neki ennek a hétnek, de őszintén be kell vallanunk, hogy nem játszottunk jól. Három nagyon fontos pontot szereztünk egy olyan ellenféllel szemben, akik tudjuk miként játszanak ellenünk minden esetben, és most se tették könnyűvé a dolgunkat. Kulcsfontosságú győzelem volt egy áprilisi, négy nehéz és egyben fontos mérkőzésből álló sorozatot megelőzően. Ennek első állomása a Barcelona lesz, amire jelenleg a leginkább koncentrálunk, egy olyan stadionban, amely a United szurkolóknak és nekem is nagyon különleges. Ez az egyik legjobb helyszín, ahol játékos futballozhat, és reményeim szerint ezt egy nagyszerű mérkőzéssel tudjuk majd megmutatni. 20 évvel ezelőtt a klub a hite megtartásával egészen az utolsó másodpercig kitartott és egy lenyűgöző sikert tudott aratni. Az egy történelmi jelentőségű Bajnokok Ligája döntő volt, amelyre örökké emlékezni fog mindenki. Teddy Sheringham és a Főnök góljai a hosszabbításban nem csak a mi, de az európai klubfutball emlékezetében is élénken élnek, a Bajnokok Ligája történelemkönyvében pedig kiemelt helyet érdemelnek. Micsoda este. Remélem, hogy kedden este egy újabb varázslatos estét lesz lehetőségünk átélni. Hinnünk kell benne.

Mielőtt ma elköszönnék, szeretném a klub által a hétvégén útjára indított #allredallequal kampányra felhívni a figyelmet. Nagyon büszke vagyok rá, hogy tagja vagyok egy olyan kollektívának, amely elkötelezett az egyenlőség, a sokféleség és az integráció mellett. Fontos a futball, de az még fontosabb, hogy milyen dolgokat tudunk tanítani emberek millióinak. Gratulálok a klubunknak.
Remélem nagyszerű hetetek lesz,
Ölelés,
Juan
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Barcelona - Manchester United
Bajnokok Ligája negyeddöntő 2. mérkőzés, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Crystal Palace | 15 | 20 | 12 | +8 | 26 |
| 5 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 6 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 15 | 25 | 21 | +4 | 23 |
| 8 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 9 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 10 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 15 | 20 | 24 | -4 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 15 | 17 | 29 | -12 | 13 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ