Sportigazgató lehet Ferdinandból

A Sky Sports News értesülései szerint Rio Ferdinand is azon jelöltek között van, akikkel tárgyalásokat folytatott a Manchester United a klub történetének első sportigazgatói pozíciójának betöltésére.


A Vörös Ördögök ügyvezető igazgatója, Ed Woodward egyeztetett Ferdinanddal, a leendő munkatárs kinevezését pedig már a következő szezon kezdete előtt szeretné véglegesíteni.

 

A United részéről olyan jelöltet szeretnének, aki ismeri és érti a klub működését, amely a játékosként az Old Traffordon 12 évet eltöltő Ferdinandot eléggé esélyessé teszi.

 

 

Az újonnan létrehozandó sportigazgatói szerepkör feladatai közé első sorban az átigazolási piac figyelése, az akadémia és a menedzsment támogatása tartozna.

 

Ole Gunnar Solskjaer, akit márciusban véglegesítettek a klub kispadján, hajlandó együttműködni a jövőben egy sportigazgatóval, a kiválasztási folyamatban pedig maga is részt vesz.

 

Ezzel szemben Solskjaer elődje, José Mourinho ellenezte egy ilyen pozíció létrejöttét.

 

United játékosként Ferdinand 455 mérkőzésen viselte a klub mezét, amely során hat bajnoki címet, egy Bajnokok Ligáját és két Ligakupát nyert.

 

4 évvel ezelőtti visszavonulása óta többnyire televíziós szakértőként dolgozott, egy időben pedig azzal kacérkodott, hogy boxoló karrierbe kezd.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!