Pochettino "sajnálja" játékosai durvulását
Mauricio Pochettino bocsánatot kért a Tottenham játékosainak durva becsúszásai miatt, amelyeket a Manchester United elleni felkészülési mérkőzésen mutattak be.
A sanghaji összecsapáson háromszor is villant a sárga lap az első félidőben, azonban ezek közül egyiket se kapta Moussa Sissoko, aki egy párharc alkalmával kétszer is megtaposta Daniel Jamest.
Az esetet követően csetepaté alakult ki a két csapat között, mivel a United játékosai felháborodtak a csapattársuk ellen elkövetett szabálytalanságon, Pochettino pedig elmondta, nem kedveli, ha durvaságot tapasztal együttesénél.
"Bizonyos helyzetek eléggé elszomorítottak" - kezdte az argentin menedzser.
"Nem voltam boldog. Ez egy barátságos mérkőzés volt és természetesen bizonyos helyzetekben, amikor fáradt vagy, forróság van és nem a megfelelő tempóval érkezel meg egy akcióhoz, akkor néha elkésel és abból történhetnek dolgok."
"Bocsánatot kérek a játékosaim részéről a Manchester Unitedtől. A második félidőben szerintem visszaadták ezt, de ilyen a futball."
"Nem ez volt a játékosok célja, de néha a fáradtsággal együtt jár az elkésett belépő. Azért aggódtam, mert a felkészülés ezen szakaszában néha szükség van az agresszióra és a szenvedélyes játékra, de oda kell figyelni az erőnléti állapot fejlesztésére és arra is, hogy a játékunkat gyakoroljuk."
"Kicsit aggódtam, de a második félidőre nyugodtabb lett a mérkőzés."

Az első félidőben több alkalommal is James volt a londoniak becsúszásainak fókuszában, de a United menedzserére jó benyomást tett azzal, ahogyan kezelte ezeket a helyzeteket.
"Természetesen azt szeretnénk, ha vigyáznának rájuk" - tette hozzá Solskjaer.
"De ez egy férfias sportág, a futballban pedig nem veszíthetünk a becsúszások miatt, ameddig azok sportszerűek."
"Dan nagyon gyors és nem könnyű szerelni. Megtudom érteni, hogy játékosok miért késnek el az ellene való szerelési kísérleteikkor, ő pedig egy fiatal és bátor srác, aki ezek elől igyekszik elugorni."
"Kapott néhány rúgást a túra során, de idősebb emberként én szeretem a becsúszásokat. Jamesnél nincs fetrengés vagy színészkedés. Ha lent marad akkor megsérült, ha nem, akkor felkel és csak kisebb rúgást kapott. Van különbség a két dolog között."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló