Rashford a túrán résztvevő fiatalokról
Marcus Rashford pontosan tudja, mi kell ahhoz, hogy valaki megtudja tenni a lépést a Manchester United akadémiájáról a felnőtt csapat felé.
A Wythenshawe-ben született támadó emlékezetes módon duplázni tudott az FC Midtjylland elleni felnőtt csapatbeli debütálása alkalmával, majd három nappal később megismételte ezt a nem mindennapi mutatványt az Arsenal elleni hazai bajnokin is.
A United Review-nak most a Vörös Ördögök felkészülési túráján feltűnt ifjú reménységeit értékelte a csapat 10-ese...
Tahith Chong
"Chongy nagyon izgalmas játékos, amikor nála van a labda. Magam részéről csak azt szeretném, ha még jobban megmutatná magát, mert láttam játszani az U18-asok között és ott éjjel-nappal a védők között szlalomozott, 90 percig pedig nagyon megnehezítette a dolgukat. Láthattuk az Internazionale ellen is, hogy milyen az, ha a csapatban van ... amíg a pályán volt, addig alig bírták megállítani. Ez az, amit látni akarunk tőle."
James Garner
"Jimmy a korához képest nagyon érett. Pontosan ugyanannyi idősen kezdtem el játszani a felnőtt csapatban, mint most amennyi ő, de valószínűleg a játékom nem volt ennyire érett, mint az övé. Mivel középpályás, ezért gyorsabban is kell megérnie a feladatokra, de számomra ő egy nagyon jó játékos és szeretnék annak szemtanúja lenni, hogy ő és a többiek is igazi Manchester United játékosokká érnek."

Angel Gomes
"Angel egy újabb olyan személy, akiről a United rendszerében már évek óta tudjuk, hogy top játékos. Talán a vártnál egy kicsit több időbe telt számára, hogy eljusson erre a szintre - alacsonyabb, mint a legtöbb játékos akivel szembe kerül a pályán, de ő egy okos srác, aki a teste manipulálásával képes jó helyzetbe hozni magát anélkül, hogy szükség lenne a fizikumára. Ő egy nagyon eszes játékos, az ilyen játékosok fejlődését pedig úgy lehet elősegíteni, ha a lehető legtöbb játéklehetőséghez jutnak."
Mason Greenwood
"Mason elég laza. Ő csak szeretné élvezni a futballt. Mindig magamat látom egy kicsit abban, hogy ő se az a típus, akinek feltétlenül sok információra van szüksége. Néhány apró megjegyzés, egyébként pedig engedni kell játszani; ő így áll a futballhoz."
Axel Tuanzebe
"Számomra nem meglepő, hogy Axel milyen fejlődési utat járt be. Gyerekkorom óta együtt játszottam vele, 16-17 éves korában pedig ő volt az egyik legkeményebb védő, akivel valaha szembe találkoztam edzésen vagy tétmérkőzésen. Mindig is ezt vártam tőle. Vicces, ahogyan alakult, de most eljött az ő ideje."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Marcus Rashford
Mason Greenwood
Axel Tuanzebe
Tahith Chong
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |