Ole védelmi dilemmája

Ole Gunnar Solskjaer elismeri, munkájának része, hogy minden védője boldog legyen a Manchester Unitednél.


A Chelsea elleni nyitómérkőzésen Victor Lindelöf és az új igazolás, Harry Maguire kezdett a védelem tengelyében, miközben Axel Tuanzebe a kispadon ült. A menedzser tudja, rengeteg belső védő közül válogathat, hiszen ott van még a rutinos Chris Smalling, Phil Jones és Marcus Rojo is, akik bevethetők lesznek a mai, Wolverhampton elleni találkozóra is. Közben Eric Bailly térdsérüléséből lábadozik.

 

Solskjaer a sajtótájékoztatóján ismételten elmondta, mindenkinek lehetősége lesz a bizonyításra, hiszen a Vörös Ördögök négy sorozatban is szerepelni fognak az idei szezonban.

 

"Mindannyian jó védők és tudom, sokukra szükségünk lesz" - mondta Ole. "Eric sérülésével hat egészséges belső védőm van, ami talán kicsit több ahhoz, hogy mindenki szerepeljen, de az a mi dolgunk, hogy a rendelkezésünkre álló dolgokból a lehető legtöbbet hozzuk ki."

 

"Nagyon sok mérkőzés vár ránk és amikor esélyt kapsz, nagyon jól kell játszanod. Marcos, Phil és Chris régóta itt vannak nálunk és bizonyították, hogy képesek erre."

 

 

Tuanzebe az előző szezonban remekül teljesített az Aston Villánál, visszatérésével azonban nőtt Solskjaer gondja, kit is tegyen be a csapata. A 21 éves védő lenyűgözően játszott a felkészülés alatt és úgy tűnik, készen áll arra, hogy a sokkal tapasztaltabb csapattársaival versengjen a játékpercekért.

 

A menedzser elismerte, az akadémián nevelkedett labdarúgó meghaladta várakozásait, miután Jones és Lindelöf mellett szerepelt a nyári, barátságos találkozókon.

 

"A felkészülés hatalmas esély volt Axel számára, hogy megmutassa, mire képes" - folytatta a menedzser. "Láttam őt a Villában, a középpályán és jobb bekként is játszott itt, de Victor és Phil mellett szerettem volna látni és tudjuk, hogy óriási jövője lesz a klubnál."

 

"Valószínűleg jobban lenyűgözött, mint azt vártam, ezért is ült a padon [a Chelsea ellen]; különböző posztokon is képes játszani."

 

Rojo továbbra is keményen dolgozott az edzéseken és hétfőn ő is készen áll majd a játékra. Solskjaer úgy érzi, a 29 éves hátvéd nincs messze attól, hogy ismét bekerüljön a nemzeti csapatba, miután hat felkészülési találkozóból öt meccsen pályán volt.

 

"Nagyon jó felkészülésen van túl. Úgy gondolom, egyre közelebb és közelebb van az argentin szerepléshez, meglátjuk, mit hoz a jövő."
 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások