Válogatott Vörös Ördögök

Elérkezett a 2019/20-as szezon első válogatott szünete, az elkövetkezendő napokban pedig a Manchester United felnőtt keretének 14 tagja lesz érdekelt hazája nemzeti tizenegyének színeiben.


Anglia

Aaron Wan-Bissaka bemutatkozhat az angol felnőtt válogatottban, miután Gareth Southgate meghívta a 21 éves védőt a Háromoroszlánosok soron következő, Bulgária és Koszovó elleni hazai Eb-selejtező mérkőzéseire készülő keretébe. A jobboldali védő tagja volt a nyári U21-es Európa-bajnokságon szereplő válogatottnak, az Old Traffordra igazolása óta nyújtott nagyszerű teljesítményével pedig eggyel feljebb léphetett válogatott szinten is. A júniusi UEFA Nemzetek Ligája négyes döntőn is szereplő Harry Maguire, Jesse Lingard és Marcus Rashford is behívót kapott az A-csoportban Csehország és Montenegró legyőzésével még hibátlan angol válogatott keretébe.

 

További két manchesteri debütálás is történhet a Háromoroszlánosok kötelékében ezen a héten. Angel Gomes bekerült a Hollandia és Svájc ellen készülő U20-as válogatott keretébe, míg Mason Greenwood az U21-es keret legfiatalabb tagjaként várhatja a Törökország és Koszovó elleni korosztályos Eb-selejtezőket.

 

Argentína

A Lionel Scaloni vezette együttes először lép majd pályára a Copa American 2-1-re megnyert Chile elleni bronzmérkőzés óta, az Egyesült Államokban pedig ismételten a chileiekkel csapnak majd össze szeptember 6-án, amellett, hogy Mexikóval is megmérkőznek négy nappal később. Marcos Rojo 59 válogatottbeli mérkőzésén háromszor tudott eddig eredményes lenni az Albiceleste színeiben, és egyike lesz a válogatott legtapasztaltabb tagjainak az alaposan megfiatalított argentin keretben, amely nélkülözi majd a sérült Lionel Messi játékát a jövő márciusban kezdődő 2022-es világbajnoki selejtezőkre való felkészülést szolgáló barátságos mérkőzések során.

 

 

Franciaország

Paul Pogba meghívót kapott Didier Deschamps 23 fős, Albánia és Andorra ellen készülő Eb-selejtezős keretébe, ám egy bokasérülés miatt hétfőn délelőtt elhagyta a válogatott edzőtáborát. Sérülés miatt Anthony Martial sem volt számba vehető a világbajnoknál.

 

Hollandia

A 2006-ban és 2007-ben is tornagyőztes hollandok a legutóbbi három U21-es Európa-bajnokságról lemaradtak, ezen pedig a 2021-es kvalifikációs sorozatban Ciprus ellen javítanának. Tahith Chong, aki a Jong Oranje-ben egy tavaly novemberi Németország elleni vereség alkalmával debütált, ismételten szerephez juthat azután, hogy behívót kapott Erwin van de Looi korosztályos szövetségi kapitánytól.

 

Skócia

Scott McTominay 2018-as bemutatkozása óta 9 alkalommal húzhatta magára a skót válogatott mezét, és nagy valószínűséggel kezdőként léphet majd pályára a Kazahsztán és Belgium ellen egyaránt 3-0-s vereségbe belefutó nemzeti csapat most következő Oroszország és Belgium elleni összecsapásain.

 

 

Spanyolország

David de Gea abban reménykedik, hogy építhetnek tökéletes F-csoportbeli rajtjukra, amikor a 2008-as és 2012-es kontinensbajnok előbb Romániába látogat, majd a Feröer-szigeteket fogadják. Roberto Moreno együttese júniusban 3-0-s csapást mért Victor Lindelöf Svédországára, további két győzelmükkel pedig hatalmas lépést tehetnének a csoportelsőként való továbbjutás felé.

 

Svédország

Victor Lindelöf személyes okokból kihagyta a svédek nyári, Spanyolország elleni zakóját, de a Feröer-szigetek és Norvégia elleni selejtezőkre visszatért Janne Andersson keretébe.

 

Wales

A Manchester United élő legendájaként tisztelt szövetségi kapitány, Ryan Giggs a Vörös Ördögök két játékosát is behívta az Azerbajdzsán és Fehéroroszország elleni sorsdöntő selejtezőkre készülő keretébe. A Sárkányok relatíve jó mérleggel rendelkeznek Cardiffban, de a Magyarország és Horvátország elleni vereségekkel a 2016-os Eb elődöntőse nem sok hibát véthet már, ha jövő nyáron is ott akarnak lenni a kontinenseseményen. Daniel James, aki szárnyal az Old Traffordon azóta, hogy júniusban átigazolt a Swansea City-től, ismét meghívót kapott, míg Dylan Levitt debütálhat a felnőtt válogatottban, miután remek szezonrajtot vett az U23-as csapat tagjaként.

 

Dylan Levitt

 

Szerbia

Jugoszlávia felbomlása óta nem jutottak ki Európa-bajnokságra, és bár a Nemzetek Ligája szereplésük okán minimum a play-off  pozíciót már biztosították maguknak, szeretnének javítani a B-csoport három mérkőzésén szerzett négy pontjukon. Szerbia szombaton a Cristiano Ronaldo vezette Portugáliát fogadja majd Belgrádban, három nappal később pedig Litvániába utaznak. Nemanja Matic várhatóan mindkét meccsen a kezdőcsapat tagja lesz, amellyel újabb lépéseket tehet a jubileumi 50. válogatottsága felé.

 

MÉRKŐZÉSEK:

szeptember 5. (csütörtök)
ANGLIA U20 v Hollandia U20 - Gomes
Feröer-szigetek v SVÉDORSZÁG - Lindelöf
Románia v SPANYOLORSZÁG - De Gea

szeptember 6. (péntek)
ARGENTÍNA v Mexikó - Rojo
SKÓCIA v Oroszország - McTominay
Törökország U21 v ANGLIA U21 - Greenwood
WALES v Azerbajdzsán - James, Levitt

szeptember 7. (szombat)
ANGLIA v Bulgária - Lingard, Maguire, Rashford, Wan-Bissaka
FRANCIAORSZÁG v Albánia - Pogba
SZERBIA v Portugália - Matic

szeptember 8. (vasárnap)
SPANYOLORSZÁG v Feröer-szigetek - De Gea
SVÉDORSZÁG v Norvégia - Lindelöf

szeptember 9. (hétfő)
ANGLIA U21 v Koszovó U21 - Greenwood
SKÓCIA v Belgium – McTominay
Svájc U20 v ANGLIA U20 - Gomes
WALES v Fehéroroszország - James, Levitt

szeptember 10. (kedd)
ARGENTÍNA v Mexikó - Rojo
ANGLIA v Koszovó - Lingard, Maguire, Rashford, Wan-Bissaka
FRANCIAORSZÁG v Andorra - Pogba
Litvánia v SZERBIA - Matic
HOLLANDIA U21 v Ciprus - Chong


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!