Csapathírek a Newcastle meccs előtt

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer sorra vette bevethető lehetőségeit a vasárnapi, Newcastle elleni Premier League mérkőzést megelőzően.


A Vörös Ördögök hét nap leforgása alatt harmadik meccsüket játsszák majd a bajnokság utolsó előtti helyén álló Szarkák ellen, a norvég menedzser legénysége pedig eltökélten fog hozzáállni a mérkőzéshez, hogy a lehető legjobb módon zárják le sűrű időszakukat.

 

A csütörtöki, AZ Alkmaar elleni Európa-liga csoportmérkőzés utolsó perceiben térdín sérülést szenvedett Jesse Lingard, amely okán csak 10 manchesteri játékos volt a pályán a lefújáskor. Solskjaer már korábban megerősítette, hogy ennek eredményeként a szélső játéka nem valószínű a hétvégén.

 

 

A hollandiai vendégjátékot megelőzően Ole arról is beszámolt, hogy Luke Shaw és Anthony Martial számára valószínűleg túl korai lenne a St. James' Parkban való pályára lépés, még akkor is ha már jól haladnak a visszatérésük tekintetében, míg Paul Pogba bokaproblémája miatt nem lehet majd ott a Tyne-folyó partján.

 

"Valószínűleg nem, de majd szombaton reggel meglátjuk" - válaszolta Ole arra a kérdésre, hogy számít-e bármelyik játékosa visszatérésére a hétvégén.

 

"Paul? Nem valószínű. Hamarosan válogatott szünet lesz, így pedig 10-14 extra napot tudnánk biztosítani a játékosainknak ahhoz, hogy fel tudjanak készülni a Liverpool elleni rangadóra."

 

Amikor a Hágába utazó keretéről beszélt a MUTV-nek, így folytatta:

"Nos, ők elutaztak és természetesen közülük néhányan 90 percet a pályán töltöttek itt és vasárnap is játszani fognak. Ők profi játékosok, akik regenerálódni fognak. Nagyszerű stáb veszi őket körül, akik minden egyes apró részletre oda fognak figyelni ezzel kapcsolatban. 100 százalékos állapotban leszünk, amikor ott leszünk (Newcastle-ben)."

 

A védelem tengelyében visszatérhet a hollandiai találkozót a kispadon végigülő Harry Maguire, míg a csapatkapitány Ashley Young bár el sem utazott társaival, ennek pihentetési okai voltak.

 

Kérdőjeles egyelőre Aaron Wan-Bissaka játéka betegségét követően, az viszont biztos, hogy Phil Jones és Eric Bailly nem lép majd pályára Steve Bruce fiai ellen.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



TV műsor

Newcastle - Manchester United

Premier League 8. forduló ÉLŐ

Hozzászólások