Lingard lesz ma a csapatkapitány

A Manchester United középpályása, Jesse Lingard elmondása szerint megtiszteltetés számára, hogy pályafutása során először csapatkapitányként vezetheti ki majd a pályára nevelőklubját.


Az angol válogatott játékos a mai, Astana elleni Európa-liga csoportmérkőzésen viselheti majd a kapitányi karszalagot, így amellett, hogy a fiatalokkal teletűzdelt csapatban ő lesz az egyik rangidős játékos, ez még plusz felelősséget jelent majd számára.

 

"Ez egy hatalmas megtiszteltetés" - kezdte a MUTV-nek az Astana Arena gyepén tartott sajtónyilvános edzésüket követően.

 

"A szezon kezdetén azt mondtam, hogy szeretnék sokkal inkább vezér típusú személyiség lenni, a pályán és azon kívül is. Mint tudják, most a keret egyik rangidős játékosa vagyok."

 

"Így pont most jött el a megfelelő idő ahhoz, hogy ezt megmutathassam."

 

 

Ole Gunnar Solskjaer így folytatta a MUTV-nek:

"Jesse lesz a kapitány. Ő egy nagyon jó karakter ebben a közegben. Voltak kihívásai az elmúlt hónapok során, de mostanra már visszatalált saját magához."

 

Lingard közelről ismeri azokat a fiatalokat, akik az L-csoport 5. fordulójában szeretnék megmutatni magukat Kazahsztánban. Solskjaer tegnap be is számolt róla, hogy Di'Shon Bernard, Ethan Laird és Dylan Levitt biztosan debütálhatnak majd a csapatban, ráadásul kezdőként.

 

"Kívül-belül ismerem őket és szinte minden egyes napon velünk együtt edzenek" - tette hozzá Lingard.

 

"Minden nap láthatjuk a bennük rejlő tehetséget és remélhetőleg ezt majd itt is meg tudják mutatni."

 

Lingard számára fontos a mérkőzés megnyerése, még akkor is, ha a Vörös Ördögök már biztosították továbbjutásukat a kieséses szakaszba.

 

"Tudom, hogy már biztosan kvalifikáltuk magunkat a következő körbe, de a mentalitásunk miatt tudjuk, hogy meg kell nyernünk a mérkőzést. Így is fogunk felkészülni erre az összecsapásra. Rengeteg fiatal játékossal vagyok körülvéve, akiknek irányt és példát kell mutatni, úgyhogy én ezen is leszek."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!