Ole: Rashford a Spurs ellen mintha a játszótéren lett volna
Marcus Rashford két gólos, mérkőzést eldöntő teljesítménye a Tottenham Hotspur ellen frissítően gondtalannak tűnt, állítja a Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer.
Rashford már a találkozó 6. percében beköszönt a londoniaknak, majd el is döntötte azt egy, a szünet után kiharcolt és értékesített büntetővel, így 2-1-es hazai sikerrel zárulhatott a rangadó. Produkciója visszapörgette az idő kerekét egészen tinédzser koráig.
"Ez a srác már 22 éves, de úgy játszott, mintha az udvaron, a kertben vagy a játszótéren lett volna a barátaival" - kezdte Solskjaer.
"Néha talán túlzottan nagy elvárások és nyomás nehezedik a vállára, mert mi nagyon sokat várunk tőle amiatt, amit már sokszor megmutatott."
"Azt akarjuk, hogy a játékosok jól érezzék magukat. Azt akarjuk, hogy kimenjenek a pályára és amikor a labdával szembe kerülnek az ellenféllel, akkor ne féljenek annak elvesztésétől."

"Imádom ezt nézni és ezt akarják a Stretford Endről is látni. A United szurkolók azt szeretik, ha a szélsők és a csatárok bátran játszanak."
"A játékosokat az alapján választhatjuk ketté, hogy várnak-e a dolgok megtörténésére vagy ők maguk alakítják a történéseket, Marcus pedig a mozgásával, a döntéshozatalával, a direktségével és a pozitivizmusával utóbbiak közé tartozik. Nagyon boldog vagyok azt illetően, hogy mennyire érett."
"De nem számíthatunk arra, hogy minden alkalommal így fog teljesíteni."
"Tudom, hogy a szurkolók ezt szeretnék, ahogyan mi is. Azonban az természetes, hogy nem lehet mindig ezen a szinten, mert ez igazán klasszis teljesítmény volt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Marcus Rashford
Ole Gunnar Solskjaer
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló