Ole: A United nagyobb mint a City
Ole Gunnar Solskjaer szerint a Manchester United továbbra is nagyobb klub, mint a Manchester City, dacára a városi rivális utóbbi időben mutatott felemelkedésének.
Szombaton este minden szem az Etihad Stadiumra fog szegeződni, ugyanis a város kék és vörös fele 179. alkalommal mérkőzik meg egymással a manchesteri derbik történetében.
A United jelenleg 11 pontos hátránnyal rendelkezik a regnáló bajnok City-vel szemben, akik Sir Alex Ferguson visszavonulása óta mindegyik szezonban előttük végeztek a Premier League-ben, és közben háromszor is felülhettek a bajnoki trónra.
Azonban amikor Ole Gunnar Solskjaert arról kérdezték, hogy a United továbbra is nagyobb klub-e a Citynél, hezitálás nélkül így felelt:
"Persze."
Ez a válasz velősebb és rövidebb volt annál a korábbi kérdésre adott reakciójánál, amibe egy kis humort is csempészett a norvég szakember.
Solskjaer néhány hónappal azt követően igazolt játékosként az Old Traffordra, hogy a közeli szomszédok kiestek a Premier League-ből 1996-ban és egészen 2000-ig várni kellett a visszatérésükre, miután megjárták a harmadosztály poklát is.
Ennek értelmében a korábbi kiváló csatárnak öt évig, 2001 áprilisáig várnia kellett arra, hogy először megtapasztalhassa a manchesteri derbik hangulatát.

"Legalább most már minden évben játszunk egymással! Nekem évekbe telt, mire játszhattam egy manchesteri derbin" - viccelődött.
"De bizonyos szempontból ez a párosítás megváltozott. A Manchester City már jobb csapat annál, mint amikor még én játszottam ellenük."
"Azt gondolom, hogy a futball önmagában is sokat változott azóta. Szerintem már sokkal kevesebb a kemény becsúszás - minden kis kameraállásból megvizsgálnak minden esetet, a fizikalitásról és a mentalitásról pedig áthelyeződött a hangsúly a technikásságra és a taktikára."
"De egy derbit továbbra is derbiként kell kezelni. Nem kosárlabdázunk, úgyhogy fel leszünk készülve, ha ez előfordul."
Solskjaer hiszi, hogy a két csapat között jelenleg fennálló különbség áthidalásához folytatniuk kell a jelenleg járt útjukat, bár elődjei, David Moyes, Louis van Gaal és José Mourinho szerint a City gazdasági erőfölénye kiegyenlítetlenné teszi a két csapat küzdelmét.
"Ezzel nem értek egyet" - tette hozzá.
"Mit kellene tennünk? Adjuk fel és ne állítsuk kihívás elé őket? Pontosan ezeket nem szabad tennünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |