Solskjaer: Hullámvasútszerű egy év volt

A Manchester United menedzsere egy éve töltheti be "álom" állását - amely megkapására bevallása szerint soha nem számított - de nem mindig volt számára sétagalopp ez az időszak.


"Olyan volt, mint egy hullámvasút" - kezdte.

 

"Fantasztikus volt az egész. Egy olyan év volt, amelynek az elérkezésére nem számítottam, de mélyen legbelül, az agyam leghátsó részében mindig is erről az állásról álmodtam."

 

Bocsánatos bűnnek tűnik vele kapcsolatban, hogy José Mourinho távozása után ideiglenesen kinevezett menedzserként első 17 mérkőzésén elért 14 győzelme után azt gondolta, hogy innen csak még feljebb vezethet az út.

 

"Ilyenkor nem gondolsz arra, hogy ez egyszer véget ér" - tette hozzá.

 

De szinte napra pontosan attól a pillanattól, hogy véglegesítették a Vörös Ördögök kispadján, a csapat eredményei mélyrepülésbe kezdtek. Az előző szezon végén csak a bajnokság 6. helyén végeztek, idén pedig az elmúlt 30 év legpocsékabb rajtját produkálták.

 

De az élet "fel és le" váltakozásából áll Solskjaer szerint. A bajnok Manchester City Etihadban való legyőzése után egy vasárnapi, Watford elleni idegenbeli siker február óta az első sorozatban aratott két idegenbeli győzelmük lenne, emellett pedig már hét mérkőzésesre nyújtanák veretlenségi sorozatukat is.

 

"Soha nem szállok el attól, ha jól teljesítünk és nem vagyok letörve akkor sem, ha úgy tűnik, hogy minden ellenünk van, mert a futballban csak nagyon kis nüanszok választják el a sikert a nem túl jó eredményektől" - folytatta.

 

"Szerintem ez vagyok én. Mindig a következő feladatra koncentrálok és hogy a lehető legmegfelelőbb módon végezzem el a munkámat, emellett pedig fel is kell készülnöm arra, hogy mit hoz a jövő."

 

"Ugyanazzal a mentalitással kell viselned a hullámhegyeket, mint a hullámvölgyeket. Soha, senki nem fog a padlón látni, ahogyan a fellegekben sem."

 

 

Solskjaer viselkedése relatíve változatlan, de kijelentette, hogy a játékosai nagy fejlődésen mennek át a "színfalak mögött és a pályán egyaránt".

 

Mindig is nagy lelkesedéssel beszélt a Manchester United akadémiai képzéséről. Már 10 egykori akadémistának biztosított bemutatkozási lehetőséget a felnőtt csapatban, ők pedig most nagy szerepet játszanak a klubot körülvevő pozitív hangulat kialakulásában.

 

Közülük néhányan sérülések miatt kerültek a csapatba, de a klub már sorozatban 4000 mérkőzést játszott le úgy, hogy mindig volt legalább egy akadémián képzett játékos a meccsnapi keretükben, a helyüket a kezdőcsapat környékén megszilárdító játékosok, mint Scott McTominay, Marcus Rashford, Mason Greenwood és Brandon Williams láttán pedig a jövő csak még fényesebbnek tűnik.

 

"Időbe fog telni a beilleszkedésük, mint minden a futballban" - mondja Solskjaer.

 

"Mi egy nagyon fiatal csapatot alkotunk és még mindig megfigyelhető a teljesítményünkben némi egyenetlenség, de nem fogjuk feladni, ezt senki ne várja tőlünk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!