Ferguson: A Chelsea a legnagyobb fenyegetés
Sir Alex Ferguson szerint a Chelsea fenyegeti legjobban a Manchester United bajnoki esélyeit.
Sokáig úgy tûnt, hogy a kékek a szezon közepén kiszálltak a bajnoki versenyfutásból, ám az elmúlt idõszakban újra beérték az élmezõnyt, sõt, jobb gólkülönbségüknek köszönhetõen már meg is elõzik a szerdán csak döntetlent elérõ Arsenal csapatát.
A két csapat fej-fej mellett áll, mindketten 6 pontra lemaradva a listavezetõ Manchester United mögött, ám a Vörös Ördögök mindkét együttessel találkoznak még a hátralévõ 5 forduló alatt.
Ferguson tiszteli az Arsenalt a szép játéka miatt, de úgy érzi, a Chelsea a véghajrában veszélyesebb ellenfél lehet.

„Ha megnézzük a két csapatot, a Chelsea sokkal tapasztaltabb játékosokból áll.”
„Õk egy nagyon erõs csapat, sok tapasztalattal, és ez jelenti a két gárda között a különbséget. Az Arsenal szebben focizik, de a Chelsea a jobb, erõsebb csapat.”
„Néhány héttel ezelõtt már nyilatkoztam egyszer, hogy a Chelsea veszélyesebb lehet ránk nézve, mint az Arsenal.”
„Mindketten 6 ponttal vannak lemaradva mögöttünk, tehát mindketten komoly kihívók. A Chelsea sorsolása azonban egy kicsit könnyebbnek tûnik, de még jönniük kell hozzánk az Old Traffordra, ami nem lesz könnyû menet számukra.”
„Ha gyõzni tudunk az Everton ellen, minimum 6 pont elõnyünk lesz 4 fordulóval a vége elõtt, ami jónak számítana, mert lassan elfogynak a mérkõzések.”
„Mindenkinek voltak kisebb-nagyobb botlásai a szezon közben.”
„Volt egy pont, amikor a Chelsea volt a legesélyesebb a fogadóirodák szerint a bajnoki címre, majd jött nekik egy nagyobb hullámvölgy. Szerencsére mi elõnyt tudtunk kovácsolni ebbõl, de ha megnézzük, kik az üldözõink, rá kell jönnünk, hogy nem ülhetünk a babérjainkon, nem lehetünk önelégültek.”
„Jó érzés, hogy mögöttünk vannak, és mi az elmúlt évek hasonló tapasztalatait fogjuk felhasználni ahhoz, hogy magunk mögött tartsuk õket és elérjük a célunkat.”
„A hazai mutatóink fantasztikusak a szezonban, akárcsak a hazai teljesítményünk, és reméljük, hogy ez a jó sorozat az Everton ellen is folytatódik.”
Skysports
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |