Beharangozó: Manchester United - Norwich City
A Premier League 22. fordulójában szombaton a Kanárikat fogadják a Vörös Ördögök.
Egyik csapat sem mondhatja el magáról, hogy kiváló formát fut az utóbbi hetekben, ebben az évben a manchesteriek még nem nyertek mérkőzést, míg a Norwich legutóbb november 23-án tudott bajnokit nyerni.
Van sérült mindkét oldalon, a hazaiaknál több, ám a City-nél a legeredményesebb játékos sem bevethető, ami nagy érvágást jelent számukra.
Akik hiányozhatnak:
United: McTominay(térd), Pogba(láb), Rojo(izom), Tuanzebe(comb), Lingard(betegség), Maguire(csípő - talán bevethető)
Norwich: Pukki(comb), Drmic(comb), Klose(térd), Fahrmann(izom), Godfrey(térd)
Érdekességek:
Legutóbbi 7 találkozásuk során a United hatszor győzni tudott.
8 hazai bajnoki óta nem szenvedett vereséget a United (4 győzelem, 4 döntetlen).
A Vörös Ördögök 7 gólt kaptak a bajnokságban szöglet után, csak az Aston Villa kapott többet.
A Norwich 14 pontot dobott el a bajnokságban december elejétől győztes helyzetből.
Nyolc bajnoki óta nem nyertek a Kanárik - pedig hat meccsen vezettek.
Csak a Norwich nem tudott hátrányból legalább egy pontot összeszedni az idei PL-ben, mind a 13 találkozót elbukták, amin hátrányba kerültek.
Phil Jones 150. bajnokin lehet a United kezdőcsapatának tagja.
A Manchester United 2800. tétmérkőzésén szerepel hazai pályán. Az eddigi 2799-ből 1748-at megnyert és lőtt 5734 gólt.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 68 meccs, 38 United siker, 13 döntetlen, 17 Norwich győzelem, 116-63-as gólarány a United javára.
Premier League-mérleg: 17 mérkőzés, 13 United győzelem, 1 döntetlen, 3 Norwich siker, 31-11-es gólarány a United javára.
A két csapat legutóbbi bajnokija ebben a felállásban:
04-05 United-Norwich 2-1
11-12 United-Norwich 2-0
12-13 United-Norwich 4-0
13-14 United-Norwich 4-1
15-16 United-Norwich 1-2
A csapatok formája legutóbbi öt meccsük alapján:
United: GY GY v d v
Norwich: v v d d GY
A két csapat legeredményesebb játékosai:
United: Rashford 17 gól(12 PL), Martial 10 gól(7 PL), Greenwood 8 gól(3 PL)
Norwich: Pukki 9 gól(9 PL), Cantwell 6 gól(6 PL), Idah 3 gól(0 PL)
Premier League, 22. forduló
Manchester United - Norwich City
Old Trafford, 2020.01.11. 16:00
Játékvezető: Anthony Taylor
Lehetséges kezdőcsapatok:
United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw - Matic, Fred - James, Mata, Rashford - Martial
Norwich: Krul - Aarons, Zimmermann, Hanley, Byram - Tettey, Vrancic - Buendia, McLean, Cantwell - Idah
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0
A találkozót a FanaticsTV-n és a Digisport 1-en ÉLŐben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Crystal Palace
Premier League 28. fordulóOld Trafford
2026-03-01 15:00
Premier League 27. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 28 | 56 | 21 | +35 | 61 |
| 2 | Manchester City | 27 | 56 | 25 | +31 | 56 |
| 3 | Aston Villa | 27 | 38 | 28 | +10 | 51 |
| 4 | Manchester United | 27 | 48 | 37 | +11 | 48 |
| 5 | Chelsea | 27 | 48 | 31 | +17 | 45 |
| 6 | Liverpool | 27 | 42 | 35 | +7 | 45 |
| 7 | Brentford | 27 | 40 | 37 | +3 | 40 |
| 8 | Bournemouth | 27 | 43 | 45 | -2 | 38 |
| 9 | Everton | 27 | 29 | 31 | -2 | 37 |
| 10 | Fulham | 27 | 38 | 41 | -3 | 37 |
| 11 | Newcastle | 27 | 38 | 39 | -1 | 36 |
| 12 | Sunderland | 27 | 28 | 33 | -5 | 36 |
| 13 | Crystal Palace | 27 | 29 | 32 | -3 | 35 |
| 14 | Brighton & Hove Albion | 27 | 36 | 34 | +2 | 34 |
| 15 | Leeds United | 27 | 37 | 46 | -9 | 31 |
| 16 | Tottenham | 27 | 37 | 41 | -4 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 27 | 25 | 39 | -14 | 27 |
| 18 | West Ham | 27 | 32 | 49 | -17 | 25 |
| 19 | Burnley | 27 | 29 | 52 | -23 | 19 |
| 20 | Wolves | 28 | 18 | 51 | -33 | 10 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Crystal Palace
Premier League, 28. forduló