Manchester United 3-2 Norwich City

Szoros mérkőzésen sikerült legyűrni a kanárikat, de végul az Old Traffordon maradt mindhárom pont.


Foghíjas nézőtér fogadta ma a pályára lépő játékosokat, hisz a szurkolók tüntetést szerveztek a 17 éve tartó Glazer tulajdonjog ellen. Ez abban nyilvánult meg, hogy csak a 17. perc után foglalták el helyeiket, így elég látványosra sikerült.

 

 

A mérkőzést határozottan a hazaiak kezdték jobban, labdabirtoklással viszont nem lehet mérkőzéseket nyerni - ezt pedig a vendégek be is mutatták a 3. percben, hisz Pukki egy gyönyörű indítást kapott és De Gea hatalmas védést mutatott be a döntetlen állás megőrzése végett. 

 

Egy ilyen ijesztés nem maradhat válasz nélkül, úgyhogy neki is fogtak a fiúk előkészíteni a pofont: előbb Elanga ollózását fogta meg Krul, Sancho próbálkozását blokkolta Hanley, majd Ronaldo lövését fogta meg újból a vendégek kapusa. A 7. percben aztán megszületett az első gól: Elanga csípte el a labdát Gibsontól a 16-osuk bal szélén, majd egyből gurította be középre Ronaldo elé, aki magabiztosan lőtte a hálóba. 1-0 a hazaiaknak.

 

 

Egymás után jöttek a hazai helyzetek és lehetőségek, de valahogy csak nem akart megszületni a második gól. A 17. percben Sancho tört be balról, majd hosszan emelte át a teljes védelmen a labdát, de végül Dalot maga is meglepődött azon, hogy hozzá került a labda, így lövése bőven a kapu mellé ment. Kár érte, kiváló akció volt. Négy perccel később újabb Sancho próbálkozás, ezúttal balról próbálta a jobb felsőbe tekerni, de túl erősre sikeredett a lövése és Krul-nak bele sem kellett érnie.

 

Az első félórát egy United támadás zárt, amikor Elanga indult meg a jobb szélen majd tette középre Sancho elé, de a rövid sarokig már nem jutott el a labda, hisz Hanley blokkolni tudta a lövést. Pár perccel később a pontos másolatát láthattuk ennek a megmozdulásnak, viszont ezúttal már Ronaldo indította Dalot-t, majd tette Lingard elé és a lövést Krul védte, szögletre. Sokunk meglepetésére a jobboldali szöglet elvégzéséhez Telles szaladt oda, de nem maradt kétség senkiben miután Ronaldo fejéről Krul mögé került a labda - magyarán 2-0 a United javára!! 

 

 

A 35. percben a Norwich jutott szabadrúgáshoz olyan 28 méterre a kaputól, amit Normann végzett el, de De Gea nyugodtan kísérte a labdát a kapu mellé. Rögtön ezt követte egy kontra is a vendégek részéről, de Lindelöf szerencsére blokkolni tudta a lövést. Az erre adott hazai válasz egy Ronaldo ollózás volt Dalot beadása után, ami sajnos távolról elkerülte a kaput - viszont az világosan látszott, hogy CR7 ma nagy kedvvel játszik. 

 

 

A hazaiak kicsit korán kezdték el várni a szünetet, így a Norwich nagyon feljavult a félidő végére. 44 perc elteltével szöglethez jutottak, ami Pukki-hoz került, de nem sikerült kapura tartó lövést produkálnia, majd kevesebb, mint egy perccel később már a bal szélen tört be a védelem mögé, könnyedén centerezett az érkező Dowell elé, aki könnyedén fejelte De Gea mellett a kapuba a labdát - és meg is született az első vendég gól, 2-1. A 3 perc hosszabbítás végén még egy hatalmas vendég helyzet maradt ki, ezúttal Giannoulis adtott be bal szélről, de Pukki - csodával határos módon - nem tudott beleérni és nem rezdült a háló.

 

 

SZÜNET

 

A második félidőt újból a hazai csapat kezdte jobban, és rögtön egy Ronaldo helyzet maradt ki. Lingard-dal kényszerítőzőtt a 16-os bal szélén, majd próbálta egyből laposan a hosszú sarokba gurítani, de a védő eléggé tudta zavarni ahhoz, hogy a kapufa mellé menjen a próbálkozása. A 49. percben egy szögletet követő fejelés-sorozat után Lingard olyan 20 méterről próbálkozott, de Krul könnyedén megfogta.

 

A kihagyott helyzetek aztán csak megbosszulták magukat, hisz a kezdőkörből Dowell egy fantasztikus passz-sávot talált, amivel a teljes védelmet kijátszotta és Pukki elé varázsolta a labdát, aki aztán meg is hálálta ezt, hisz jobb oldalról könnyedén a spanyol kapus mellé lőtte a labdát, kiegyenlítve az állást. A dolog iróniájához az is hozzátartozik, hogy Telles épp egy támadás után jött volna vissza a helyére, Lindelöf pedig intett neki, hogy igyekezzen felvenni a védekező alakzatot és/vagy Pukki-t, de mire feldolgozta volna a helyzet komolyságát, a labda már a kapuban landolt. Persze a VAR még visszanézte a passz pillanatát, nehogy lesről indult volna a finn csatár, de Lindelöf nagylábujja/cipőmérete miatt erről szó sem lehetett. Az eredmény 2-2-re szépült és hirtelen nagyon szoros mérkőzéssé alakult ez a mai találkozó.

 

 

Lees-Melou találta meg Pukki-t egy hosszú keresztpasszal, viszont a fejes labdaátvétel után a csatár el is csúszott a gyepen. Szerencséjére rögtön ott is termett 2 társa, így Rashica köszönte szépen a passzt és kapura is lőtt rögtön. Ha nem ér le De Gea job keze az sarokhoz, akkor ez egész biztosan gól lett volna, de így sikerült szögletre menteni ezt a nehéz helyzetet. Történt mindez az 56. percben.

 

Négy perccel később egy baloldalról elvégzett szöglet után Ronaldo középre fejelt, de ezúttal Krul fogni tudta. Ugyanebben az akcióban Maguire-nak sikerült fejberúgnia Pogba-t, akinek vérezni kezdett a jobb füle és kezelésre szorult. Elhiszem, hogy mindenki szeretne gólt szerezni egy szöglet után, de azért valahogy legalább a saját csapattársaid testi épségére kéne figyelni közben..

 

Fernandes adott el egy labdát a saját térfelén, amit Dowell csípett el és próbálta meg átemelne De Gea-n, de lövése túl hosszúra sikerült. Ezt követte egy Rashica ívelés balról, ami Pukki-nak túl magas volt és a spanyol hálóőr könnyedén megfogta a labdát. Vendég szöglet jobb oldalról, amire Byram ért oda és fejelte el Maguire elől, de bőven a kapu fölé célzott.

 

A 75. percben aztán igencsak ígéretes szabadrúgáshoz jutottak a Vörös Ördögök, olyan 23 méterről, kicsit jobbról. Mata és Ronaldo álltak a labda mögé, de szerintem a világon mindenki érezte, hogy ezt bizony a portugál fogja a kapura küldeni. Sípszó után még pár másodperc felkészülési időt hagyott Krul-nak, majd a két csapatból vegyesen felállított falon keresztül egy bivalyerős lövést eresztett meg, amibe a holland portás még bele tudott érni, de védeni nem tudta - így a labda harmadszor is a hálójában kötött ki. Teljesen megérdemelt CR mesterhármas, bárcsak mindenki ennyire komolyan állna ki a pályára a csapatban. 3-2, és reméljük ez így is marad már. Karrierjének 60. mesterhármasát szerezte a portugál csatár (klub szinten csak az 50. volt), nem mellesleg a tomboló Old Trafford-on - talán nem csoda, hogy percekig zengett a "Viva Ronaldo!".

 

 

A cserék is nagyban segítettek a mérkőzés stabilizálásában, hiszen friss lábak rohangáltak a széleken (Telles-t váltotta Rashford, ami azt jelentett, hogy Dalot átjött balra, Elanga pedig hátrahúzódott jobbszélsőnek), illetve feljött Matic és Mata a középpályára. Nagy helyzetük már nem is volt, Giannoulis beadását fejelte szögletre Dalot, majd a Gilmour által elvégzett szögletből tudott Lees-Malou próbálkozni, de lövése távolról elkerülte a kaput.

 

A 82. percben egy röviden elvégzett szögletet követően Bruno indult meg balról középre, majd egy erős lövéssel próbálkozott, de Krul térdéről szögletre pattant a labda. Ronaldo-nak is volt még egy esélye a gólszerzésre, de a védők sikeresen blokkolták a lövését. Placheta kapott egy indítást a jobb oldalon, de Dalot remekül állta a sarat és végül a kanáriak játékosa elcsúszott, a tisztázást követően pedig Rashica lőtt két méterrel a kapu mellé.

 

 

Premier League, 33. forduló

Manchester United - Norwich City

Old Trafford, 2022.04.16. 16:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Andrew Madley

 

 

Kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Dalot, Lindelöf, Maguire, Telles(Rashford 74') - Fernandes, Pogba(Mata 74'), Lingard(Matic 63') - Elanga, Ronaldo, Sanchot

 

Norwich: Krul - Byram, Hanley, Gibson, Giannoulis - Normann, McLean(Gilmour 73') - Dowell(Placheta 74'), Lees-Melou(Rowe 82'), Rashica - Pukki


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!