Ole: Minőségi igazolásokra van szükségünk

Ole Gunnar Solskjaer a tegnap esti, Burnley elleni hazai vereséget követően elmondta, a Manchester Unitednek "minőségi" igazolásokra van szüksége, hogy segítsenek mentálisan fáradt fiatal keretének.


A Bordók újabb csapást mértek a norvég menedzserre és csapatára, ugyanis 2-0-s Old Traffordon aratott sikerükkel 58 év után először tudtak győztesen távozni bajnoki mérkőzésről.

 

Nagyon hasonló volt ez a mérkőzés a Vörös Ördögök idei szezonjában már sokszor látott esethez, ugyanis ismételten 70 százalékban birtokolták a labdát, rengeteg területük volt, végeredmény nélkül.

 

Solskjaer jelenleg sérülés miatt nélkülözni kénytelen két kulcsjátékosát, Paul Pogbát és Marcus Rashfordot, így abban reménykedik, hogy a januári átigazolási időszak lezárulta előtt még tud erősíteni keretén.

 

Több, mint 30 millió fontot lennének hajlandóak fizetni a Birmingham City 16 éves játékosáért, Jude Bellinghamért, míg Bruno Fernandes közölte a Sporting Lisszabonnal, hogy mindenképpen a Manchester Unitedhez kíván igazolni.

 

A Sky Sports News értesülései szerint továbbra is nyitottak a felek arra, hogy a január 31-i zárás előtt a 25 éves középpályás ügyében dűlőre jussanak.

 

 

"Én vagyok a felelős a pályán történtekért. Erősíteni akarunk és kell is erősítenünk. Tudjuk ezt" - kezdte Ole.

 

"Meghoztunk olyan döntéseket, hogy elengedünk néhány játékost, mivel szükségünk volt egy új, tiszta kezdetre, hogy lássuk, milyen bizonyos típusú játékosokra van szükségünk. Tudjuk, hogy mennyiségileg és minőségileg is hiányt szenvedünk."

 

"Azon dolgozunk, hogy fejlődjünk és új játékosokat igazoljunk. Remélhetőleg sikerül néhány ügyet elvinnünk a célvonalig. Ezek a játékosok kifacsartak és nem lehet semmilyen panaszom rájuk - minden tőlük telhetőt megtettek."

 

"Ragaszkodnunk kell az értékeinkhez és a hitünkhöz, tudván, hogy nem sajnálhatjuk önmagunkat. Holnap ugyanúgy ki kell mennünk az edzőpályára és ugyanazzal az elszántsággal kell dolgozni, hogy készen álljunk vasárnapra. Ki vagyunk facsarva. Néhány játékosunk többet játszott ebben a szezonban, mint szabadott volna - inkább mentálisan, mint fizikálisan, ezért már nagyon szükségük van a szezonközi szünetre."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!