Sancho távozna, a United pedig érdeklődik iránta

Az angol játékos minden bizonnyal a nyár folyamán elhagyja a Borussia Dortmundot, a Vörös Ördögök pedig szeretnék megszerezni őt.


A hamarosan 20 éves Jadon Sancho már régóta a Premier League-ben szereplő csapatok egyik fő célpontja.

 

A fiatal játékos 2017-ben igazolt a Manchester City-től a Dortmundhoz, a remek teljesítményének köszönhetően pedig minden bizonnyal szerepelni fog a 2020-as Eb-n.

 

A Sky Germany riportere, Jesco von Eichmann a következőket mondta a támadóról: "A nyáron távozni fog a Dortmundtól, ez biztos."

 

"Az még egyelőre nem tiszta, hogy mely csapathoz igazol."

 

"Azt hallottam, hogy a nagy klubok közül a Manchester United az egyik, aki érdeklődik iránta."

 

 

"A Dortmund igazgatója, Michael Zorc az elmúlt héten elmondta egy interjúban, hogy nem kapott még ajánlatot Jadon Sanchóért. Ma megkérdeztem tőle ugyanezt, és csak mosolygott."

 

"A jövőben lesznek majd ajánlatok Sanchóért. Tovább fejlődik. Nagyon fáradt volt a szezon első felének végén, viszont most nagyon fitt és remekül teljesít. Javított a viselkedésén is."

 

"Nehézségei voltak az időben való érkezéssel - többé-kevésbé minden nap késett. Viszont megváltoztatta ezt, tehát tényleg fejlődik."

 

"Az edzéseken keményen dolgozik, tehát Lucien Favre nagyon boldog vele kapcsolatban."

 

"Azt hiszem, hogy a téli szünetben átgondolt néhány dolgot, azóta pedig a korábban még nem látott profiként dolgozik."

 

A Sky Sports News felvette a kapcsolatot a Manchester Uniteddel is, egyelőre a válaszukra várnak.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!