Beharangozó: Everton - Manchester United
Nehéz mérkőzés vár a Vörös Ördögökre vasárnap, hiszen a jó formában szereplő Everton otthonába látogatnak De Geáék.
Előző szezonban csúfos, 4-0-s verésbe futott bele a United a Goodison Parkban, ahol ebben a szezonban is nehéz nyerni. Az Everton hazai pályán a hatodik legeredményesebb.
Pogba továbbra sem bevethető, ám az utóbbi időben mutatott játék alapján felmerül a kérdés, hiányzik-e egyáltalán a francia. Hiszen Fred hihetetlen fejlődésen ment át játékban és fejben egyaránt, visszatért McTominay és végre kiváló irányítója van a csapatnak Fernandes személyében.
Akik hiányozhatnak:
Everton: Schneiderlin(térd), Gbamin(comb), Digne(izom - talán bevethető)
United: Grant, Pogba(láb), Rashford(derék), Fosu-Mensah(comb), Tuanzebe(comb), Martial(comb - talán bevethető)
Érdekességek:
Az Everton 6 hazai bajnokit játszott le vereség nélkül.
2018 januárja óta most fordulhat elő először, hogy a United három egymást követő bajnokit nyer meg úgy, hogy nem kap gólt.
A Vörös Ördögök elleni legutóbbi 9 PL-meccs alatt Gylfi Sigurdsson 9 gólból vette ki a részét, öt gólt ő maga szerzett, négy esetben előkészítő volt.
A United 36 alkalommal győzte le az Evertont a PL-ben, ennél többször egyetlen csapatot sem győzött le.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 200 mérkőzés, 88 United siker, 45 döntetlen, 67 Everton győzelem, 295-278-as gólarány a United javára.
Premier League-mérleg: 55 mérkőzés, 36 United siker, 10 döntetlen, 9 Everton győzelem, 101-52-es gólarány a United javára.
Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:
14-15 Everton-United 3-0
15-16 Everton-United 0-3
16-17 Everton-United 1-1
17-18 Everton-United 0-2
18-19 Everton-United 4-0
A két csapat formája legutóbbi öt mérkőzésük alapján:
Everton: d d GY GY v
United: d GY d GY GY
A csapatok legeredményesebb játékosai:
Everton: Calvert-Lewin 14 gól(12 PL), Richarlison 12 gól(10 PL)
United: Rashford 19 gól(14 PL), Martial 15 gól(10 PL), Greenwood 11 gól(5 PL)
Premier League, 28. forduló
Everton - Manchester United
Goodison Park, 2020.03.01. 15:00
Játékvezető: Chris Kavanagh
Lehetséges kezdőcsapatok:
Everton: Pickford - Coleman, Mina, Holgate, Digne - Iwobi, Gomes, Delph, Sigurdsson - Richarlison, Calvert-Lewin
United: De Gea - Lindelöf, Maguire, Shaw - Wan-Bissaka, Fred, McTominay, Williams - Fernandes - Greenwood, Ighalo
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2
A találkozót a FanaticsTV-n és a Spíler 1-en ÉLŐben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 8 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 9 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 10 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 11 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 12 | Newcastle | 8 | 12 | 14 | -2 | 11 |
| 13 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 14 | Everton | 8 | 8 | 9 | -1 | 10 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - AS Roma
Bajnokok Ligája főtábla, 4. forduló