Brandon Williams: A fiú, aki nem fél

A 2019/20-as szezon előtt Brandon Williams szó szerint mérföldekre volt Ole Gunnar Solskjaer első csapatától.


Tavaly júliusban, egy nappal azután, hogy a United 28 fős, felkészülési szezonra utazó kerete Szingapúrban landolt, Williams majdnem 7000 mérföldre nyugatra, a Vörösök U23-as csapatában állt fel egy barátságos mérkőzésen a The Cliff edzőpályáján.

 

Miután a felnőtt csapat visszatért a Távol-Keletről, még abban a hónapban egy 26 fős keret Norvégiába, Kristiansundba repült, ismét Williams nélkül. Míg Solskjaer csapata útban volt Skandináviába, a balhátvéd Neil Wood U23-as gárdájával, Észak-Írországban 4-3-as győzelmet aratott a Ballymena United felett.

 

Szeptember végére Solskjaer hátvédjei megfogyatkoztak Luke Shaw és Diogo Dalot sérüléseit követően, míg Williams szezonbeli teljesítménye miatt az U23-asok között – ahol általában a kapitányi karszalagot viselte – jelölést kapott a hónap játékosa díjra, valamint megkapta első meghívóját az angol U20-as válogatottba.

 

A díjra való jelöléstől számított egy héten belül a 19 éves fiatalt felhívták az első csapatba. A Ligakupában, a Rochdale ellen debütált a felnőttek között, ahol csereként beállva vette ki a részét a Manchester United büntetőkkel kiharcolt győzelméből. Azóta a Crumpsallban született játékos nyújtja a Vörös Ördögök egyik legfigyelemreméltóbb teljesítményét a mai napig.

 

Bár csak a közelmúltban tette le névjegyét a legmagasabb szinten, bizonyos vonásokat már meghatároztak jellemzőiként. "Ő a semmiből jött, tényleg" - mondja a korábbi United védő, Wes Brown. "A szezon elején sok figyelmet kapott Mason Greenwood, mint a következő fiatal játékos, aki felkerült, mert a korosztályos csapatokból mindenki ismerte. Gólszerzési rátája minden szinten fantasztikus volt, ráadásul kissé már megízlelhette az első csapat légkörét a tavalyi szezonban, tehát elvárás volt, hogy jól teljesítsen ebben a szezonban. Brandon viszont csak jött és tartja a lépést az első meccsétől kezdve."

 

"Egyből bekerült. Nem sok ember tudta, hogy ki ő, de fantasztikus teljesítményt nyújtott minden alkalommal, amikor pályára lépett. Olyan, mintha már régóta ezen a szinten játszott volna. Emlékszem, beszéltem valakivel az U23-as csapattól és voltak más játékosok, akik jobban kiemelkedtek, de néha ez történik. Kapsz egy lehetőséget, feljutsz a nagy színpadra, és jól teljesítesz az elvárások miatt. Szinte csak beesel a felnőtt csapathoz, aztán csak nyomod tovább."

 

 

Lenyűgöző volt a ranglétrán történő emelkedésének sebessége és vadsága. Ez a kemény fiatalember - a profi bokszoló Zelfa Barrett unokatestvére - minden alkalommal teljes gőzzel hajtott, amikor a pályára került. Noha fizikuma még nem a legerőteljesebb, már többször kimutatta, hogy nem fél a párharcoktól idősebb ellenfeleivel. Rengeteg időt tölt edzéssel, és már sok ellenféllel összemérte a fizikai erejét a pályán.

 

"Bent ragadt, és minden kihívást elfogad" - folytatja Brown, akire a Manchester United egyik legkeményebb védőjeként tekintettek. "Próbál semmitől sem félni. Nem adja fel. Néhány menedzser, amikor egy fiatal fiúval állsz szemben, azt mondja, ő még fiatal, csak néhány mérkőzést játszott, és próbálj 'rámenni' egy kicsit. Biztos vagyok benne, hogy ez történt Brandonnal is, de ő minden alkalommal elfogadja a kihívást."

 

"Védőként mindig fontos, hogy megnyerjük az első néhány párharcot egy meccsen. Ha ezt megteszi, akkor az ellenfeleknek újra kell gondolniuk, mit fognak csinálni. A tapasztalt profik megpróbálnak ráijeszteni, de úgy látszik ez tetszik neki. Elfogadja a kihívást és megoldja azt, ami nagyon fontos."

 

 

"Amit szeretek benne, az az, hogy nem tűnik izgatottnak. Alapvetően a saját játékát játssza. Azt hiszem, Ole látta, mire képes és tudja, hogy a támadások segítése is kényelmesen megy neki, ezért örömmel hagyja, hogy Brandon a saját játékát játssza. Ez nagyon izgalmas."

 

Solskjaer tavaly márciusban először jelölte Williamset a keretbe, amikor a fiatal a csapattal utazhatott a történelmi Bajnokok Ligája-győzelemre, a Paris Saint-Germain ellen. Bár a mérkőzésen nem játszott, a Parc des Princes-ben szerzett élmények tovább erősítették azon ambícióját, hogy az első csapat tagja legyen. Egy olyan fiú vágyát, akire hat évesen, egy blackpooli ifjúsági tornán figyelt fel a United. Bár számos klubot lenyűgözött a játéka, Manchester United szurkoló családja könnyűvé tette számára a választást az érdeklődők közül.

 

Brandon még meg sem született, mikor jelenlegi menedzsere Bajnokok Ligáját nyert 1999-ben, de emlékszik hogyan könyörgött nagymamájának, hogy nézhesse a United 2008-as moszkvai győzelmét. "Folyamatosan zavart, hogy feküdjek le, de én azt mondtam ezt látnom kell."

 

Karrierje kezdetén szélsőként játszott és bár fokozatosan hátrébb került a pályán, majd a védelemre szakosodott, felfutásai továbbra is üdítő részét képezik a pályán mutatott produkciójának. A támadószellemű baloldali hátvéd már két büntetőt is kiharcolt a Partizan Belgrád és a Norwich City ellen, mielőtt novemberben megszerezte első gólját a Premier League-ben. A tinédzser a Bramall Lane-en talált be egy csodás lövéssel a Sheffield United kapujába.

 

"A támadás fontos része a játékomnak" – mondta. "Abban a pozícióban, ahol játszom, sok energiára van szükséged, és erősnek kell lenned fizikálisan, hogy felfuss és visszaérj a helyedre, hogy figyelj a támadásra és a védekezésre egyaránt. Szeretek előre menni, energiát adni a csapatnak, és segíteni a támadásainkban. Felfutni a labdával, vagy csak azért, hogy helyet csináljak valakinek, mondjuk Marcusnak, vagy bárki is legyen a szélen, hogy az bemenjen középre és varázsoljon."

 

Williams minden nézőt lenyűgözött teljesítményeinek szintjével és következetességével, attól a pillanattól kezdve, amikor bemutatkozott a felnőtt csapatban. "Nem fogsz bárhol jobb debütálást látni egy védőtől" -  mondta Solskjaer az AZ Alkmaar elleni októberi döntetlen után. Ezután Williams kiharcolta a mérkőzést eldöntő büntetőt a következő kiránduláson, Belgrádban, a norvég pedig hangsúlyozta: "A fiúban nincs félelem, ő olyan bátor, mint egy oroszlán, és megnyerte nekünk a mérkőzést. Brandon abszolút nagyszerű hozzáállással rendelkezik. A fiú top, top játékos lesz."

 

 

A védő megjelenése Solskjaer számára rövid távú megoldást adott a Shaw és Dalot sérülései miatt keletkezett hiány pótlására a szezon elején, és egyben azt a versenyszellemet is táplálta, melyet a norvég próbál csapatában meghonosítani.

 

"Oda kell eljutnunk, hogy a játékosok megértik, hogy ha jól játszanak, akkor megtartják a helyüket, és ha nem, akkor ott vannak helyettük a vetélytársaik" - mondta korábban a menedzser. "És most nagyon jó a konkurencia. Brandon soha nem hagyott cserben minket, és kiváló példa mindenkinek, aki profi labdarúgó akar lenni; az a hozzáállás, amelyet mutat. Rajta, rajtam és a klubon múlik, hogy fenntartsuk ezt a sikeréhséget. Nem várom, hogy Brandon változzon, neki van szíve ehhez, és ha ez megvan, akkor megvan."

 

"Itt most verseny van" - hangoztatta Brown. "Őszintén szólva, azt hiszem, ez a legjobb dolog mind a játékosok, mind a klub számára. Ezek a csaták kellenek minden pozícióban. A teljesítmények az egész pályán javulni fognak, ha ez megvan."

 

Brandon Williams rövid idő alatt hosszú utat tett meg, de még csak az elején tart. Rengeteg csata áll még előtte, de mivel ez a kőkemény fiatalember már bebizonyította, hogy örömmel fogad minden kihívást, nem lehet megmondani milyen messzire juthat innen.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!