Csapathírek a Bournemouth meccs előtt

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer friss hírekkel szolgált csapata szombati, Bournemouth elleni hazai bajnoki mérkőzését megelőzően.


Az Old Traffordon rendezendő összecsapás kiváló lehetőséget biztosíthat a Vörös Ördögöknek arra, hogy az előző fordulókat követően újabb lépést tegyenek a bajnoki tabella harmadik, illetve negyedik helye felé, amelyet az ötödik pozícióból várhat Ole Gunnar Solskjaer legénysége.

 

A manchesteriek minden sorozatot figyelembe véve 15 mérkőzéses veretlenségi szériánál tartanak, a szezon eleji Vitality Stadiumban elszenvedett 1-0-s vereségüket pedig biztosan szeretnék majd megbosszulni. A Bournemouth a hét közben a táblázat 19. helyéig süllyedt és bár a szezon újraindulása óta az összes meccsüket elveszítették, még így is csak egy pontra vannak a bennmaradást érő helyektől.

 

Az angol védőpárosra, Phil Jonesra és Axel Tuanzebere továbbra sem lehet számítani sérülés miatt, de a menedzser most részletesen ismertette várható visszatérésük időpontját.

 

Jones még hetekre van attól, hogy újra pályára léphessen, míg a saját nevelésű Tuanzebe várhatóan a szezon hátralévő részét kihagyni kényszerül majd. Azonban egy másik akadémián pallérozódott játékos, Ethan Laird a terveknek megfelelően felkerült az U23-as csapattól a felnőttek közé.

 

 

"Természetesen vannak olyan játékosaink, akik küzdenek néhány rúgással" - kezdte Ole a ManUtd.com-nak.

 

"Most már eltelt annyi idő, hogy az ember ilyenkor elkezdi érezni a terhelést, úgyhogy lehetnek változások a csapatban, de majd még meglátjuk. A fiúk, akik nem voltak a pályán kedden, játszani akarnak és készen állnak a bevetésre, ha számítok rájuk."

 

"Phil és Axel játékára még egy ideig nem számíthatunk. Még kell néhány hét, mire Phil újra edzésbe állhat, Axelt pedig valószínűleg szeptemberig nem tudhatjuk majd magunk között. Ethan mostantól csatlakozott az edzéseinkhez."

 

Angel Gomes szerződése lejártával július 1-én távozott a klubtól, de így is intenzív versenyhelyzet figyelhető meg a csapaton belül és mindenki azért küzd, hogy bizonyíthasson. Az a tény, hogy a menedzser változásokat sugallt azt követően, hogy a Brighton ellen ugyanazt a csapatot küldte pályára, mint a Sheffield ellen, frissességet kölcsönözhet a csapatnak.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!