Lingard: Játékosként és emberként is elveszett voltam
A Manchester United középpályása, Jesse Lingard elismerte, a 2019/20-as szezon során "játékosként és emberként is elveszett volt".
Lingard, aki a múlt vasárnap befejeződött bajnoki idényben csak kilenc mérkőzésen volt kezdő, elárulta, az előző szezon "számos ok miatt volt nehéz" számára.
"Soha nem akartam feladni" - posztolta Instagram profilján Lingard.
"Tudtam, hogy ki is vagyok valójában a pályán és azon kívül is."
"Tudtam, hogy ha korábban sikerült idáig elérnem, akkor újra képes leszek rá. Ez pedig azt jelentette, hogy még a korábbiaknál is keményebb munkára volt szükségem."
A 27 éves angol válogatott játékos korábban arról számolt be, hogy édesanyja szezon elején bekövetkezett betegsége miatt a korábbiaknál sokkal nagyobb felelősséget kellett vállalnia fiatalabb testvérei életében.
Ennek eredményeként a Unitedben nyújtott teljesítménye jelentősen romlott, decemberben a Daily Mailnek pedig azt mondta, "padlón volt és rossz kedvű volt".
Lingard arról is beszámolt, a Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer közölte vele, "kap egy utolsó esélyt" egy tavaly nyári közösségi médiás incidensét követően.
"Én nem teljesítettem, ő [Solskjaer] pedig állandóan a sarkamban járt. Többet akart tőlem" - tette hozzá akkoriban.
A középpályás a márciusi, Derby County ellen megnyert FA-kupa mérkőzésen szóbeli bántalmazás áldozatává is vált, amikor a csapatbuszra való felszállása közben rasszista megnyilvánulások célkeresztjébe került.
Legfrissebb posztjában Lingard elismerte, a szurkolók "frusztrációját" vele kapcsolatban, de a "klubért és minden hozzá kapcsolódó ember iránt érzett szeretete soha nem hagyta el őt".
"Ez a csapat, ez a klub a családom és továbbra is minden korábbinál keményebben fogom folytatni a munkát annak érdekében, hogy segíthessem elérni a céljainkat."
Lingard egyetlen bajnoki gólja a hosszabbítás nyolcadik percében született a kulcsfontosságú, végül 2-0-ra megnyert idegenbeli Leicester City elleni összecsapáson, amellyel a Premier League zárónapján sikerült megszerezniük a bronzérmet és a Bajnokok Ligája indulás jogát is a következő idényre.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló