Közel a megegyezés Jadon Sancho öt éves szerződésében
Sancho 17 gólt és 17 gólpasszt jegyzett a neve mellett 32 Bundesliga mérkőzést követően az előző szezonban.
A Manchester United közel áll a személyes feltételekben történő megegyezéshez Jadon Sanchóval, elviekben egy öt éves szerződés keretében, míg az átigazolási összeg tekintetében a tárgyalások továbbra is folytatódnak a Borussia Dortmunddal.
A Dortmund egyelőre nem hagyott alább a 120 millió eurós igényén (108 millió font) az angol válogatott játékos játékjogáért, de úgy néz ki, hogy alacsonyabb összeget is hajlandóak elfogadni.
Ideális esetben a Bundesligában szereplő csapat összesen 100 millió eurót (90 millió fontot) szeretne kapni, hogy abból pótolhassa a 20 éves játékos hiányát - annak ellenére, hogy nem valószínű, hogy ilyen összeget elköltenének egy új igazolásra, így Sancho árának csökkenésében ez is jelentős szempont.
A Dortmund hasonló tárgyalási taktikát alkalmazott Ousmane Dembele eladásánál, amikor a játékos 2017 augusztusában Barcelonába távozott.
Kezdetben érte is 140 millió eurót kértek, ehelyett azonban 105 millió euró lett a végső vételár, amire rájöttek a teljesítménybónuszok is.
Sancho 17 gólt és 17 gólpasszt jegyzett a neve mellett 32 Bundesliga mérkőzést követően az előző szezonban.
Amennyiben a klubnak nem sikerül Sancho távozását elősegíteni a Dortmundból, a Manchester United Kingsley Coman játékjogát szerezheti meg egy kölcsönszerződés keretében a Bayer Münchentől.
Raphael Honigstein a következőket mondta a legutóbbi 'Átigazolási Pletykák' podcastben: "Semmi kétség, hogy hatalmas erősítés lenne a jelenlegi kerethez képest, különösen ha belegondolsz a keret mélységének fontosságára a Unitednál. Az olyan szélsők, akik miatt izgatott lesz a közönség, kicselezi a játékosokat, képes beadni a labdát és emellett gólt is tud szerezni... Ezek pont olyan képességek, amivel Sancho rendelkezik.
"Remek statisztikákat láthatunk az előző szezonból egy csupán 20 éves játékostól a gólszerzés és gólpassz adás tekintetében, amiket egy nagy potenciállal rendelkező Dortmundban szerzett. A másik oldalról látni kell, hogy a Dortmund nagyon gondos számításokat akar elvégezni az eladása előtt, pont úgy, ahogy a Leverkusen teszi Havertz tekintetében."
"A Manchester United hivatalos kommunikációja szerint még mindig csak puhatolózásról van szó. Ez így picit homályos, tekintettel arra, hogy mindkét fél a lehető legjobb üzletet akarja nyélbe ütni. Mindenki felvette a póker arcát és rengeteg blöffölés megy, azonban a Unitednál van most a staféta, hogy annyit mondjon, hogy 'itt a pénz'."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Pletykák, átigazolások
Jadon Sancho
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló