Taktikai mágnestábla: Manchester United 2-1 LASK

Kedves Olvasó! Tekintsük át közösen mi történt az Európa-liga nyolcaddöntő visszavágóján Manchesterben. Szerencse? Megérdemelt siker?


A hazaiak kezdő csapatára pillantva láthatja az olvasó, hogy komoly változtatásokat eszközölt Ole Gunnar Solskjaer. Ebben szerepet játszott az első forduló eredménye (0-5). Nem hiszem, hogy a világon bárki elhitte volna, hogy a LASK 6 gólt rúghat az Old Traffordon és kiejtheti a Unitedet.

Felállások: 4-2-3-1 vs 3-4-3

 

 

A hazai kezdőben így több olyan labdarúgó kapott lehetőséget a bizonyításra, akik az utóbbi időben kevesebbszer jutottak játékpercekhez. A felállás azonban a már klasszikusnak mondható 4-2-3-1 volt ezúttal is.

 

 

Ha ez a mérkőzés jó volt valamire, akkor arra, hogy az edzői stáb lássa, hogy még egy LASK ellen sem megy úgy a labdakihozatal, ahogy annak mennie kellene.

 

Maguire-re érkezik a nyomás a csatár irányából. Williams-t már sétálva kikapcsolták a játékból, egyedül Fred mozog a labda irányába. Amikor a labdával találkozik, akkor az ellenfél kapujának háttal tudja csak megkapni a labdát. Így esélye nincs megjátszani a társait előre irányba, csupán saját kapusának tudja visszagurítani. McTominay úgy mozgott az említett labdakihozatal közben, mint ha edzésen most gyakorolnák először a figurát. Persze ez most nem feltétlenül az ő sara, csak furcsa számomra.

 

 

Egy szerencséje volt a Unitednek, hogy Fred kapusig hazaadott labdájára nem tudott az ellenfél csatára lecsapni időben. Romero remekül vette észre, hogy a United bal oldala kiürült köszönhetően a ráérkező nyomásnak. A labdakihozatal lassúságára és tanácstalanságára volt jellemző, hogy mire a labda oda ért Baillyhoz és Fosu-Mensah-hoz, addigra ismét létszám hátrányba került a hazai csapat ezúttal az oldalvonal mellett. Jöhetett a felszabadítás...

 

 

A mérkőzés nagy részében ezúttal Fred és McTominay szerepét pásztáztam árgus szemekkel. Kíváncsi voltam az elmúlt időszakban tanultak-e el valamit Matictól. Amire itt gondolok, hogy a labdakihozataloknál Matic gyakran visszalép a két belső védő mellé. Főleg, hogy az osztrák csapat 3 játékossal támadt le, ez nagyban megkönnyítette volna a United dolgát. De sajnos ebből nem sokat láthattunk.

 

Előfordult, hogy Maguire-nek kellett minden cselező készségét bevetni, hogy az osztrák első vonalat átszakítsa. Minden csak nem életbiztosítás, ha idáig jut a csapat.

 

 

Gyorsan elő is kerestem a játékosok átlagos helyét, hátha abból valami érdekeset ki lehet olvasni.

 

A képet nézve kitűnik, hogy Fred és McTominay valóban lejátszották a mérkőzést a pálya közepén. Williams és Fosu-Mensah nem volt annyira támadószellemű szélső hátvéd, mint amit mostanában megszokhattunk a United szélső bekkektől. Pedig Mata sokat játszott befelé, így képezve területet Fosu–Mensah oldalán. James pedig mind a kettő oldalon megkapta a lehetőséget a bizonyításra. Nem túl sok sikerrel sajnos.

 

Forrás: whoscored.com

 

Az első félidőben a 38. perc környékén Ole átvezényelte James-t balról a jobb oldalra, Mata-t betolta középre, Lingard pedig felvette a baloldalon a "Rashfordos" pozíciót. A második félidőben meg is maradt ez a változtatás, ami okozott is bonyodalmat a linzi csapatnak.

 

 

A második félidő elején Ighalo helyzeténél végre látszott valami hasonló játék, mint amit a Gála kezdő tagjai tudnak.

 

Ha filmről beszélnénk, akkor az alább látható támadást így vezetném fel az olvasónak. Bruno Fernandes… Mata, Rashford szerepében Lingard és Anthony Martial karakterét ezúttal Ighalo alakítja. No, de a támadás.

 

Kezdjük ott, hogy Williams és Lingard az osztrák jobb oldali védőt választás elé állította. Lingard befele mozgásával szépen a két védekező játékos közé helyezkedett. Mata egy sikeres mélységi passzal átjátszotta a középső védelmi vonalat. Dicséret illeti, mert ezután nem állt meg, hanem belépett a támadásba, így a Lingardra közben kilépő egyik belső védő szintén hátrányba került. Lingard Mata elé csorgatta a labdát, aki pedig egyből megjátszotta az 1v1-ben maradt Ighalot. Kitűnő példája volt annak, hogy milyen, amikor az ellenfél védekezése csak egy kicsit is elcsúszik. Kár, hogy ebből nem láttunk többet az egész mérkőzés egészét nézve. A United kapura lövései az első félidőben: 2, ebből kaput eltaláló lövés: 0. Második félidőben: 7, ebből kaput eltaláló lövés 3.

 

 

Tekintsük még át gyorsan a gólok történetét. Remélem, még velem van az olvasó és nem untatom. :)

 

A gólok története:

 

0 - 1 Wiesinger 55’

 

Talán ahhoz a tényhez már hozzászokott az egyszeri Manchester United szurkoló, hogy az utóbbi években általában ellenünk rúgja meg a játékosok nagy része élete gólját. Legyünk hálásak, hogy a visszavágóm ez nem egy éles helyzetben történt a továbbjutás szempontjából.

 

Azt a pillanatot is megértük, amikor mind a tizenegy hazai játékos a tizenegyes pontnál közelebb helyezkedett el a kapujához képest. Csupán a kipattanóval felejtettek el foglalkozni. Talán még szerencse is, hogy egyből megbosszulta magát, így ezt a véleményem szerint nem túl jó védekező figurát gyorsan ki is lehet dobni a kukába. Legalábbis újragondolni érdemes. Wiesinger köszönte szépen, hogy közel s távol senki. Kiirtotta a pókcsaládot a kapuból. Élete gólja? Bizonyára…

 

 

1-1 Lingard 57’

 

A legvérmesebb Linz szurkolók már elkezdhettek számolgatni, hogy már csak négyet kell rúgni a hosszabbításig. Végül is 9 percenként egy gól és kész is vagyunk. Azonban a hazai csapat nem így gondolta. Ha valakiben felmerültek volna a kétségek, azokat Lingard az 57. percben gyorsan szétfoszlatta.

 

Ighalo visszafele történő mozgásával kis túlzással majdnem a saját térfele közepéig húzta ki a vendégek egyik belső védőjét. Ezáltal óriási üres területet hagyva maga mögött. Ahogy Mata-hoz került a labda, megfelelő ütemben ugratta ki a leshatárról kirobbanó Lingardot, aki így szinte üresen vihette a labdát rá a kapusra. Remek példája volt ez a támadás annak, miért veszélyes, ha a középhátvédeket kicsalogatják a helyükről.

 

Dicséret illeti Lingardot is, aki nem futotta el a helyzetet és nem rohant lesre. A vendégek les vonala pedig a bámészkodó balhátvéd miatt teljesen szétesett.

 

 

2-1 Martial 88’

 

Ekkor már a United túl volt mind az öt cserelehetőségén. Azonban voltak dolgok, amelyek nem változtak. Például, hogy Mata nagyszerű a kis játékokban. Ezúttal Martial személyében talált magának játszópartnert.

 

Érdekesség, hogy Ighalo és a négy perccel korábban beálló Martial egyszerre voltak a pályán. Duplán tudták megosztani a két belső védő figyelmét. Martial remekül lépett vissza Mata irányába, így kialakítva egy 2v1-s szituációt, amit nagyon könnyen lejátszottak egy kényszerítővel. A támadás kulcsmozzanata számomra McTominay mélységből történő megindulása volt. Ugyanis ezzel elérte, hogy a három védőnek három csatárral kelljen foglalkoznia, így nem tudtak Martial után kilépni. Amikor pedig Mata és Martial átjátszotta azt az egy embert, aki velük szemben állt, egészen egyszerűen egy 4v3-s helyzetben rohanhattak neki a linzi védelemnek. Nem véletlen, hogy Martial ennyire könnyen ki tudott bújni a védők közül. Egészen egyszerűen nem jutott rá ember. A támadás összetettsége miatt extrém módon a következő 4 kép fogja bemutatni mindezt az olvasónak.

 

 

 

Összefoglalva a látottakat:

 

Ole Gunnar Solskjaer megadta a lehetőséget az utóbbi időben inkább csak a vizet cipelő csapattagoknak a bizonyításra. Más kérdés, hogy ezzel az én szememben nagyon kevesen éltek a szerdai napon. A hétfői FC Kobenhavn elleni mérkőzésre én személy szerint senkit sem raknék be a tegnapi alapcsapatból a kezdőbe.

 

Nem várhatott senki sem sokat az Európa-liga visszavágótól. Gyakorlatilag a biztos továbbjutás tudatában állhatott neki a United a mérkőzésnek. A minimális célt teljesítette a hazai csapat. Kettős győzelemmel jutott tovább a rokonszenvesen harcoló ellenfelével szemben.

 

A kulcsjátékosok kaptak még egy kis pihenőt az Európa-liga rájátszás előtt. Taktikailag lehetett volna több dolgot is kipróbálni az edzői stáb számára a mérkőzésen. Talán az mindent elmond az összecsapásról, hogy Jesse Lingard lett a mérkőzés legjobb játékosa. (Viccen kívül ő lett…)

 

Sajnálom, hogy a parkolópályára került játékosok közül nem igazán élt senki sem a lehetőséggel, hogy bebizonyítsa miért nem jó döntés őket szinte elfelejteni. A sok kihagyás és mérkőzéshiány jó pár játékoson érződött. Fontos szerep hárulhat még rájuk az Európa-liga rájátszás során. Bármikor összejöhet egy kiállítás vagy egy sérülés sajnos. Akkor pedig ebből a bandából tud majd az edző elsősorban válogatni.

 

Aki nem látta a mérkőzést annyira ne bánja, tényleg csak azoknak tudnám szívből ajánlani, akik nagyon nem tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel. Bízzunk benne, hogy feljavul a játék színvonala várhatóan a komplett kezdő kicserélésével a következő körben.

 

Folytatás hétfőn a negyeddöntőben, immáron már Németországból a Kobenhavn ellen.

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások