Donny első napja a csapattal
A United legújabb szerzeménye túl van a bemutatkozáson.
A középpályás körül gyorsan pörögnek az események azután, hogy az Ajax gárdájától átigazolt a Vörös Ördögökhöz, majd a holland válogatottban 2 meccsen is fellépett.
A Lengyelország és Olaszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzéseket követően Van de Beek is csatlakozott a 2020/21-es Premier League-szezon rajtjára készülő társaihoz.
Donny távozásakor érzelmes búcsút vett a holland együttes szurkolóitól Amszterdamban, ahol mindenki a legjobbakat kívánta számára a rekordbajnok köreiből.
Most minden erejével a Unitedre koncentrál, és a tegnapi napon már részt is vett első manchesteri edzésén, ahol szemmel láthatóan remekül érezte magát.

Miután a nemzeti válogatottaknál játszott labdarúgók visszaérkeztek a klubhoz, Solskjaer fiai is megkezdték a visszaszámlálást a következő idény előtt.
Van de Beek az ismerkedést követően a norvég menedzserrel is leült beszélni, aki nagy szerepet vállalt az üzlet megvalósításában, és már évek óta szemmel tartja őt.
A holland akár már szeptember 19-én debütálhat az Old Traffordon, mikor Ole legénysége a Crystal Palace csapatával mérkőzik meg az egy hetes ráadás pihenő után.
A legutóbb márciusban, az Eredivise-ben pályára lépő játékos számára biztosan jól szolgált, hogy közel 80 percet töltött a pályán a Dwight Lodeweges irányította tulipánosok színeiben.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |