Fletcher: Igazolások nélkül nem lesz top 4
Az egykori United-játékos szerint kulcsfontosságú a keret megerősítése.
Az átigazolási időszak végéhez közeledve már számos játékossal összeboronálták a Vörös Ördögöket a különböző médiumok, többek között Luka Jovic-csal, vagy a Jadon Sancho alternatíváját jelentő Ousmane Dembelével.
A United idén egyelőre csak az Ajaxnál nevelkedett Donny van de Beeket csábította el az Old Traffordra, ugyanakkor Darren Fletcher a csapat versenyképességének biztosítását az új érkezőkben látja.
"Nem könnyű jó üzletet kötni, az árak felfelé szöknek, a tárgyalások során pedig nehéz mindkét fél számára megfelelő feltételeket találni" – mondta a skót.
"Ezzel párhuzamosan a frusztráció növekszik – Ole, a szurkolók, valamint a klub körül is –, mivel a Chelsea és más együttesek is idejekorán megtették a szükséges lépéseket, így a transzferekre szolgáló tömérdek mennyiségű pénzt nem az utolsó pillanatokban kell pánikszerűen elkölteniük, mint amire most valószínűleg Ed Woodwardék kényszerülnek."

"Úgy érzem, Ole Gunnar Solskjaer – tekintve azt, honnan, hová jutott vele a klub – megérdemli a kiszemelt játékosokat. Tudom, hogy mindig a csapat érdekeit tartja szem előtt, de néha saját magára is oda kellene figyelnie, hiszen évről évre az együttes teljesítménye alapján ítélik meg az ő munkáját is."
"Mindenki azonnal akarja látni az eredményeket, hogy újra régi fényében csillogjon a Manchester United. Ehhez 3-4, vagy akár 5 ember is elengedhetetlen, hogy képesek legyenek felvenni a versenyt a Liverpoollal. Ha nem sikerül szerződtetniük, még a négy közé jutás is problémás lesz."
"Nem szeretném látni azt a nyomást és kritikát, ami adott esetben ezért Oléra zúdulhat, mert szerintem remek úton halad."
"A vezetőségnek támogatnia kell őt. Most már csak néhány nap áll rendelkezésükre, hogy hozzá segítsék azoknak a leigazolásához, akiket kinézett magának."
A United Brightonban aratott kettős győzelmét követően legközelebb a Tottenham gárdáját látja majd vendégül.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Egykori játékosok
Ole Gunnar Solskjaer
Darren Fletcher
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló