A nyerő formulát követi a United Van de Beek kapcsán

Élénk beszédtémát és heves kritikák célpontját jelenti a nyári igazolás játszatásának kérdése, pedig a közelmúltból több példa is akad arra, hogy miért járhatja a megfelelő utat a United vele kapcsolatban.


Donny van de Beek kevesebb, mint két hónapja a Manchester United játékosa, de a karrierének máris vége az Old Traffordon, már ha hallgatnánk a közösségi médiában az elmúlt napokban keletkezett iszonytató zaj hangadóira.

 

A holland középpályás volt a United első nagyobb nyári igazolása, de azóta nem épp a legszerencsésebb indokokkal dominálja a sajtótermékek szalagcímeit. Annak ellenére, hogy a Crystal Palace elleni bajnoki debütálásakor góllal mutatkozott be, Van de Beek még nem lehetett a kezdőcsapat tagja a Premier League-ben, a hétvégi Chelsea elleni döntetlennel végződött rangadón pedig eléggé hitehagyottan ülte végig a mérkőzést a kispadról nézve társait.

 

Érthető módon a Vörös Ördögök szurkolói szeretnék, ha Ole Gunnar Solskjaer több játékpercet biztosítana a 40 millió fontos szerzeménynek, de néhány korábbi manchesteri játékos és szakértő ezzel kapcsolatos reakciója egészen nevetséges.

 

A holland futball ikonja, Marco van Basten például úgy gondolja, Van de Beek hibát követett el azzal, hogy az Álmok Színházába igazolt, azt állítva, hogy fejlődését már így is hátráltatta, míg Patrice Evra megkérdőjelezte a United döntését a 23 éves játékos leigazolása kapcsán.

 

Az az észrevétel, hogy Van de Beek Angliába igazolása óta nem játszik, azonban teljességgel hibás. A United ebben a szezonban nyolc tétmérkőzést játszott eddig, a középpályás ezek közül pedig hét alkalommal lépett pályára. Ennél többször csak Marcus Rashford szerepelt a csapat összecsapásain.

 

A United egyik legnagyobb problémája az előző idényben a keret mélységének hiánya volt, az pedig egyértelmű, hogy Van de Beek érkezése mögött a középpálya motorjának megerősítése volt a szándék. Evra feltette a kérdést, hogy ő jobb-e, mint Paul Pogba és Bruno Fernandes? Valószínűleg nem. De képes minőséget képviselni a United keretében? Egyértelműen. Meg fogja kapni a lehetőséget, hogy bizonyíthasson? Természetesen, ahogyan azt már Ole Gunnar Solskjaer is megerősítette.

 

 

"Nem kell aggódni emiatt" - mondta a United menedzsere a Chelsea elleni döntetlent követően a Van de Beek kezdőcsapatból való mellőzöttségét firtató kérdésekre válaszolva.

 

"Játéklehetőséget fog kapni. Azt könnyű mondani, hogy kinek kellene játszania, azt azonban nehezebb feladat eldönteni, hogy ki ne kapjon lehetőséget."

 

A Van de Beek azonnali kezdőcsapatba való bekerülésének elmaradásával keletkező totális túlreagálás eléggé bizarr. Sokan mutathatnak rá Fernandes januári érkezésére annak alátámasztásaként, hogy a hollandnak miért kellene több mérkőzésen kezdenie, de a portugál játékos inkább kivételt képez. A Manchester City-ben még nem volt kezdő a bajnokságban a Valenciatól érkező Ferran Torres, míg a szintén az Ajaxból váltó Hakim Ziyech-ről ugyanez mondható el a Chelsea-nél, szóval felmerül a kérdés, hogy miért mindenki a Unitedet kritizálja Van de Beek miatt?

 

A történelem azt sugallja, hogy a United a létező legjobb módon jár el a játékos fejlődése szempontjából - amelyre a tökéletes példát az ősi rivális Liverpool szolgáltatja. A Real Madrid elleni, 2018-as elveszített Bajnokok Ligája döntőt követően a Mersey-partiak bejelentették Fabinho 40 millió fontért történő megszerzését a Monacotól. A brazil játékost mindenki nagyra tartotta már akkor is és igazi nagy fogásnak tűnt a a liverpooli Vörösök számára.

 

Egy Real Madrid akadémiáján nevelkedett, állandó brazil válogatott, francia bajnok játékostól mindenki azt várná, hogy azonnal besétál a kezdő tizenegy középpályájára. Ezzel szemben a Liverpool első nyolc bajnokiján végig a kispadon ült és csak októberben debütálhatott csereként a Huddersfield Town ellen. Először a rá következő Cardiff elleni bajnokin volt kezdő, amely után már nem nézett vissza és új csapatát a szezon végén Bajnokok Ligája sikerhez, majd egy évvel később angol bajnoki címhez segítette.

 

De nem csak Fabinho esetében járt el úgy Jürgen Klopp, hogy igyekezett megkönnyíteni beilleszkedését új klubjánál. Andy Robertson - akit manapság a világ egyik legjobb baloldali védőjének tartanak - csak másodhegedűs szerepet kapott Alberto Moreno mögött azt követően, hogy 2017-ben Liverpoolba igazolt a Hull City-től. A skót válogatott csapatkapitánya csak két bajnokit kapott decemberig és csak spanyol poszttársa sérülése miatt ragadhatott hosszabb ideig a kezdőben. Mostanra kihagyhatatlanná vált a címvédő csapatösszeállításaiból és minden egyes mérkőzéssel egyre fontosabbá válik csapata számára.

 

Nem az a kérdés, hogy Van de Beek megkapja-e majd lehetőségét a Unitedben - ahogyan Fabinho és Robertson esetében sem volt Klopp irányítása alatt - mert el fog jönni az ő ideje. A csapat sorsolása minden korábbinál megterhelőbb, a holland válogatott játékosnak pedig rengetegszer lesz majd rá módja, hogy rácáfoljon a kritikusokra.


MEN

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!