Keane: Nincsenek vezérek a csapatban
A United egykori kapitánya szerint a jelenlegi játékosgarnitúra nem tud megbirkózni az igazi kihívásokkal.
Az Arsenal elleni bajnoki meccset követően egyelőre továbbra is nyeretlen maradt hazai környezetben a Manchester United az idei Premier League-szezonban, ráadásul 2006 után először vihették el az Ágyúsok a 3 pontot az Old Traffordról, éppen Ole Gunnar Solskjaer menedzseri karrierjének 100. manchesteri mérkőzésén.
Ezzel a vereséggel a Vörös Ördögök a 15. helyen szerénykednek a PL tabelláján. Az együttes legendája, Roy Keane keményen odaszólt a tegnapi teljesítmény láttán.
A 67-szeres válogatott úgy látja, nem rendelkezik olyan labdarúgóval a gárda, aki képes lenne a földbe tiporni a másik csapat játékosát, vagy a hátára venni az együttest, ha arról van szó.
"United-játékosként azt várják el az embertől, hogy megtörje és legyalulja az ellenfeleit, illetve a lelkét is kitegye a pályára, ilyen karakterek kellenek" – mondta Keane.
"Nem látok igazi férfiakat a pályán. Nincs olyan személy, akire támaszkodhatnának a srácok, mikor beüt a baj. Sir Alex mindig kiemelte, első lépésben bátorsággal kell rendelkezned ahhoz, hogy egy ekkora csapat színeit képviselhesd, hogy bármikor elkérd a labdát és a hátadra vedd a csapatot, amikor erre szükség adódik."
"A bátorság nem feltétlenül azt jelenti, hogy le mered taposni a másikat. Ha irányítani akarod a játékot, birtokolni a labdát és előrefelé játszani azt, akkor van benned megfelelő kurázsi. A Unitedtől azt láthattuk, hogy a könnyebb megoldásokat választják. Márpedig ennél sokkal jobban oda kell tenniük magukat..."
![]()
A vörös mezben 1996 és 2005 között 480 fellépést megélt Keane-nek úgy tűnik, Solskjaer legénysége a nehéz helyzeteket nem képes kezelni.
"Ezek a játékosok finoman fogalmazva sem győztek meg a kompetenciájukról. Gyakran beszélünk arról, milyen jellemet igényel ennek az együttesnek a tagja lenni, de jelenleg nem látok ilyenből eleget" – tette hozzá az ír.
"Vitán felül sztárokról van szó, sokat tulajdonítunk a kvalitásaiknak, de én a pályán mutatott cselekedeteik alapján hozok ítéletet róluk. Amit látok tőlük, az bizony meg sem közelíti az elvárt szintet."
"Mindent bele kell adnod, ha itt futballozol. Ha nem a tervek szerint alakulnak a dolgok, akkor szükség van vezéregyéniségekre, akik kivezetik a pácból a többieket – de belőlük egy szálat sem látok. Ez egy jelentős probléma, amivel kénytelen szembesülni most a klub."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Egykori játékosok
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |