Friss információk Tellesről
A Brazil Labdarúgó Szövetség megerősítette, hogy a Manchester United védője, Alex Telles kedden este pályára léphet Uruguay ellen, miután negatív koronavírus tesztet produkált.
A tegnapi brazil hírek még arról szóltak, hogy Telles ismét pozitív tesztet produkált, emiatt pedig kihagyni lesz kénytelen hazája világbajnoki selejtező mérkőzését Montevideóban.
A Vörös Ördögök orvosi stábja folyamatosan nyomon követte a védő állapotát az Aon Training Complex-ben és a hétfői információk alapján azt közölték, hogy Telles Manchesterbe való visszaérkezését követően alapos vizsgálatoknak vetik majd alá.
Mindazonáltal azóta a Brazil Labdarúgó Szövetség jó hírekkel szolgált a védővel és bevethetőségével kapcsolatban hivatalos weboldalán.
"A védő korábban már átesett a fertőzésen, amely során nem voltak tünetei és nem volt hordozója, de úgy tűnt, hogy nem utazhat el Uruguayba" - kezdődik a hivatalos közlemény.
"A legutolsó vizsgálat során azonban Telles negatív tesztet produkált, így újra számolni lehet vele a mérkőzésen."
Telles pénteken este csereként, az utolsó percekben állt be a Venezuela elleni győztes mérkőzésen az Atletico Madridos Renan Lodi helyére.
Alex hozzájárult ahhoz, hogy Tite együttese kihúzza kapott gól nélkül a hátralévő perceket, így három forduló után 100 százalékos teljesítményével Brazília vezeti a dél-amerikai selejtezőcsoportot.
Az Estadio Centenarioban rendezendő Uruguay elleni összecsapáson Telles szembe találhatja majd magát manchesteri csapattársával, Edinson Cavanival is, aki egy év kihagyás után a novemberi válogatott időszakban tért vissza hazája együttesébe.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!