Solskjaer: Greenwood újra a legmagasabb szinten fog teljesíteni
Ole Gunnar Solskjaer támogatja Mason Greenwoodot abban, hogy "fantasztikus" első 12 hónapját követően újra a legmagasabb szinten pörögjön a Manchester Unitedben.
A 19 éves Greenwood az elmúlt két hét edzéseit betegség miatt kihagyni kényszerült, így valószínűtlen, hogy a West Brom ellen visszatérhetne a csapatba, ugyanakkor a Vörös Ördögök menedzsere annak érdekében visszaidézte, a csatár tavaly ilyenkor hol tartott, hogy ezzel is megfelelő környezetbe helyezze üstökösszerű felemelkedését.
"Ha visszamegyünk egy évet az időben, akkor tavaly ilyenkor kihagytam a Chelsea elleni Ligakupa meccs keretéből. Mason otthon maradt, pályára lépett a Doncaster ellen a Checkatrade Trophy-ban, hogy megfelelő mennyiségű játékidőt kapjon, azóta pedig mindannyian láthattuk, hogy meddig jutott" - kezdte.
"Mostanra már 19 gólja van a felnőtt csapat színeiben, bemutatkozott az angol válogatottban és gólt szerzett az első U21-es válogatott meccsén. Fantasztikus fejlődési utat járt be."

"Természetesen ő akkor is a címlapon lesz, amikor gólt szerez és akkor is, amikor nem játszik."
"Mindenkivel előfordul, hogy éppen nincs jól, ha pedig nem vagy jól, akkor nem edzhetsz."
"Mostanra nyolc-kilenc napot töltött távol tőlünk és nem edzett. Éppen elkezdtük újra felépíteni őt."
"Nincsenek kétségeim vele kapcsolatban. Fejben nagyon rendben van, a tehetsége pedig olyan mértékű, amely mindenki számára egyértelmű."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Mason Greenwood
Ole Gunnar Solskjaer
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |