Ole: De Gea-ra lehet számítani
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer támogatásáról biztosította kapusát, David de Gea-t és elmondta, hogy a spanyol válogatott játékos ugyanolyan fontos csapatának, mint korábban bármikor.
A 30 éves kapuvédő kedden, az RB Leipzigtől elszenvedett Bajnokok Ligája vereség alkalmával térhetett vissza a kezdőcsapatba, miután a múlt hétvégi, West Ham United elleni idegenbeli győztes bajnokit kihagyta.
Azon a mérkőzésen Dean Henderson védte a Vörös Ördögök kapuját, ahogyan a Southampton elleni Premier League mérkőzés második félidejében is, miután David de Gea belesérült James Ward-Prowse végül gólt érő szabadrúgásának kivédésébe - így ezek voltak azok a percek, amelyeket a korábbi Atletico Madrid nevelés először kihagyott a bajnokságban a 2017/18-as idény utolsó fordulója óta.
A klub történetében egyedülálló módon házon belül négyszer is a szezon legjobb játékosa díjat elnyerő portás ezt követően csapattársaival karöltve kritikák kereszttüzébe került a Red Bull Arenaban nyújtott teljesítményéért, amely végül a csapat Bajnokok Ligája kiesését eredményezte.
De Gea azonban a FIFPro Év Csapatába jelölt 10 kapus közé került nemrég, menedzsere pedig továbbra is támogatja és szerinte játékosát nem fogja befolyásolni az, hogy mit mondanak róla a médiában.
"Szerintem David de Gea egy klasszis kapus, én így gondolom" - kezdte Ole a manchesteri városi derbit megelőző hivatalos sajtótájékoztatója keretében.

"De szerintem jogosan, mert ott van Európa legjobb kapusainak listáján is. Úgy hiszem, hogy korábban is képes volt kezelni a formahanyatlásait és az ebből fakadó kritikákat."
"Ő egy olyan játékos, akire nagyon számítunk, nagyban támaszkodunk és remélhetőleg nem lesznek rá hatással a kritikák. Én úgy gondolom egyébként, hogy ki tudja majd őket zárni."
"Minden egyes kapus által bekapott gól csalódást okoz."
De Gea jelenleg a Manchester United legrégebb óta, 2011 nyara óta szolgáló tagja, karöltve Phil Jonesszal.
Szombaton már pályafutása 23. manchesteri derbijére készülhet, ahol egy esetleges sikerrel sorozatban harmadik bajnoki győzelmüket arathatnák a városi rivális felett.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Manchester City
Premier League 12. forduló, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |