A hollandok értetlenül állnak Donny mellőzéséhez
A középpályás kevés játéklehetőséget kap Ole Gunnar Solskjaertól.
Rene Meulensteen – Sir Alex Ferguson egykori segítője – bevallotta, meg van lepve, hogy Donny nem állandó szereplője a Manchester United kezdő tizenegyének.
A 23 éves játékos 35 millió font ellenében érkezett az Ajax együttesétől az Old Traffordra, azonban egyelőre nem tudta letenni névjegyét Angliában.
Bruno Fernandes a gárda alapemberévé vált a támadó középpályás pozíciójában, míg mögötte Fred, Scott McTominay, Paul Pogba és Nemanja Matic áll versenyben a csapatba kerülésért.
A United korábbi edzője szerint érhetik nehézségek az új igazolásokat klubváltásuk után, viszont több lehetőséget várt eddig honfitársa számára a Vörös Ördögöknél.
"Nem hiszem, hogy az elbánással lenne összefüggésben a helyzete – ez a profi futball része – főleg akkor, mikor új helyre igazol az ember" – mondta Meulensteen. "A hollandok azért állnak értetlenül a szituációhoz, mert Donny személyében egy kiemelkedő játékosról van szó – mindenki így vélekedik róla Hollandiában."
"Hasonló minőséget képviselt Amszterdamban, mint most Fernandes Manchesterben. Igazán meglep, hogy ennyire keveset játszik."

Meulensteen nem gondolja, hogy személyes problémák állnának a háttérben, mivel Van de Beek több pozícióban is képes villogni, és folyamatos szerepléssel be tudná betonozni helyét a csapatban.
"A jó játékosok mindig találnak megoldást arra, hogyan játszanak együtt" – folytatta Rene. "Donny sokoldalú labdarúgó, nincs arról szó, hogy csak egy szerepkört tudna ellátni. Mélyen is remekelne Fred vagy McTominay mellett, nem lenne ezzel gondja."
"Elől is képes játszani, vagy a szélről befelé, ha van mögötte egy felfutó szélső hátvéd. Szóval a pálya számos részén opciót nyújt a menedzsernek."
"Az Ajaxnál igazi karmesterré vált az utolsó időszakában. Nélkülözhetetlen láncszem volt a csapat támadójátékában, helyzeteket alakított ki és gólokat szerzett. Hatalmas játékintelligenciával bír és nagyszerűen lát a pályán."
Meulensteen azt várja a fiataltól, hogy továbbra is keményen dolgozzon, hogy jó produkcióval megragadhassa az eljövendő alkalmat.
"Hogy formába lendülj, szükség van egy ritmusra, a folyamatos játékra" – mondta az 56 éves szakember.
"Láttam, hogy néhány meccsen nem a legjobbját nyújtotta, de ilyenkor nincs más lehetőség, mint szorgalmasan készülni az edzéseken, megtartani a koncentrációt és megragadni a kínálkozó esélyt."
"Rengeteg meccs van még hátra, biztos vagyok benne, Ole meg fogja adni neki a sanszot. Donny pazar képességekkel rendelkezik."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Donny van de Beek
Manchester United
Ole Gunnar Solskjaer
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló