Taktikai Mágnestábla: Manchester United 2-1 Aston Villa

2 mérkőzés 6 pont, ez a termése a csapatnak a legutóbbi Taktikai Mágnestábla óta. Olyan nagy a tempó a Premier League-ben, hogy már én is beleszédültem! De most újra itt vagyok én is, és te is! Nézzük meg közösen, mi történt a Villa elleni mérkőzésen! Boldog új évet kívánok minden kedves Olvasónak!


A Wolverhampton elleni mérkőzésről csak pár gondolat: a mérkőzést összességében megérdemelten húzta be a Manchester United! Igaz, ezúttal elmaradt a gála, de kit érdekel? Nagyon érződik a csapatokon, főleg a nagyobb klubokon, akik Európában is lejátszottak még legalább plusz 6 mérkőzést az ősszel, hogy a szokásosnál jobban kezdenek kipukkadni. Egyszerűen elképesztő, hogy milyen rövid idő alatt mennyi játékpercet játszanak. Hosszútávon döntő lehet, hogy melyik klubnak van a leghosszabb kerete. Ebben azért a United nagyon jól áll a riválisokkal szemben. Természetesen ilyen tempó mellett elkerülhetetlen a sérülés. Eddig nagyon szerencsés a Manchester United, hogy mind a COVID, mind a sérülések elkerülték. Én most már nem is Ole-tól, sokkal inkább a várható játékos kiesésektől féltem inkább a csapatot. A Wolves ellen pedig nincs beszédesebb kép, mint Rashford győztes gólja, aminél egy hasonlóságot ezúttal nem én, hanem egy angol nyelvű oldal szúrt ki. Elképzelhető, hogy már láttátok, ha nem, akkor most megmutatom, mert ide illik a Mágnestáblára.

 

Történt ugyanis, hogy a Wolverhampton ellen 10 év távlatából született egy gól, ahogy ők fogalmaztak: "Ugyanazok a csapatok, ugyanaz a stadion, ugyanaz a végeredmény, ugyanaz a befejezés, ugyanaz a gyengébbik láb." Hát nem csodálatos a futball?

 

Forrás: https://www.instagram.com/sportbible/

 

Még egy érdekességet hoztam nektek! Ebbe szintén egy angol oldalon futottam bele. Egészen elképesztő, ami két hónap leforgása alatt a Manchester Uniteddel történt! Jelenleg csupán a rosszabb gólkülönbségének köszönhetően második a Liverpool mögött, január közepén ráadásul az Anfieldre látogat. A szezon mérkőzése? No, de ezt a feltámadást Mikel Arteta is megirigyelné! Mutatom is mire gondolok:

 

Forrás: https://www.facebook.com/BBCMOTD/photos/a.390405490981/10159557974310982/

 

Annyit azért én is elárulok, hogy én sem voltam korunk Nostradamusa, mert november elején már Pochettinot láttam befutni a Manchester United kispadjára. Ha tehetném, elnézést is kérnék Ole-tól, ettől függetlenül a Spurs esete a legjobb példa arra, hogy a mennyből könnyen a pokolba lehet ismét jutni. Amikor ők voltak elöl, akkor mindenki arról beszélt, hogy José jó helyen van és bajnok is lehet. Aztán jött a lejtő! Remélem ez a Manchester Unitednél nem következik be!

 

Vágjunk bele a mérkőzéselemzésbe! Nem ígérkezett a Villa könnyű ellenfélnek, a legutolsó öt mérkőzésén csupán egy gólt kapott, a Chelsea-től, erre később kitérünk.

 

Felállások: 4-2-3-1 vs 4-2-3-1

Ezúttal mind a két csapat a 4-2-3-1-s formációra szavazott. A hazai csapatnál Pogba nem játszott kimondottan balszélsőt. Sokat húzott be a pálya közepe fele, ezzel utat törve Shaw felfutásainak.

 

 

Ezúttal is támadásban a United inkább a bal oldalát használta. Fred segített be Shaw-nak a támadásépítéseknél, ő csúszott vissza a védők mellé, hogy az egyensúly megmaradjon. Shaw így szabadon léphetett feljebb. Pogba és Rashford pedig gyakran húztak befelé. Egészen egyszerűen a Villa szélső védői ellen létszámelőnyt szeretett volna a Manchester United kialakítani.

 

 

Ha megnézzük a játékosok átlagos pozícióját, akkor szintén ezt a tényt olvashatjuk ki. Pogba bent játszott, Shaw pedig járkált fel a bal szélen. Ugyan a United első vezető gólja egy jobb oldali támadásból született, de a mérkőzés nagy részén a bal szélen vezette a hazai csapat a támadásait.

 

 

Az előző képen szépen kirajzolódik a két csapatnál az alapelképzelés labdával és labda nélkül. Az Aston Villa védekezésben 4-4-2-re módosult, míg a United próbálta tartani a 4-2-3-1-s formációt. Fred visszalépése és a Shaw - Pogba kapocs is megfigyelhető. A United támadásban az ellenfél szélső védőit próbálta meg minél nagyobb kihívás elé állítani.

 

Ezt a bal oldalon Fred - Shaw - Pogba hármas bevonásával próbálta meg a hazai csapat abszolválni.

 

 

A jobb oldalon pedig AWB alapvető passzivitása miatt vagy AWB lépett be a játékba Rashford mellett, vagy mutatok egy példát, amikor Rashford ugratja ki Brunot. Fernandes egyébként mind a két oldalra előszeretettel lépkedett ki. Ennek a játéknak a lényege az, amit sajnos már láttunk a Unitedtől is elszenvedni, hogy a szélen a szélső védő választás elé legyen állítva.

 

 

Ne is menjünk tovább, nézzük meg, miből lett ezúttal a cserebogár, azaz az első gól. A mérkőzés 40. percét írjuk ekkor. Bármilyen hihetetlen is, de egy besülő United labdakihozatalból alakul ki az egész. Bruno és Pogba a mérkőzés ezen szakaszán épp helyet cserélt egymással, hogy Pogba a kispad előtt mutassa meg Olenak, hogy egy posztra van két világklasszis játékosa. Mert, ahogy a gól előtt megtartotta a labdát, az zseniális. Ha gonosz akarnék lenni, akkor írhatnám, hogy Torinóban és Madridban is csak csettintettek. De nem akarok az lenni! Szóval az egész egy "mintaszerű" United labdakihozatalból indult. Teljesen rossz volt egyébként nézni, ahogy Maguire és Bailly a passz opcióknak zárt testtartással szinte végig kapu felé, a szélső bekkeknek háttal próbálja a labdát kihozni. Alig várták, hogy az NFL múlttal nem rendelkező, de nagyot rúgó De Gea elé tálaljanak. Végül a mérkőzésen nagyszerűen teljesítő Bailly tette ezt meg.

 

 

Ezután érkezett a második labdát összeesernyőző Pogba.

 

 

Itt pedig olyat láttunk, amit nagyon ritkán. AWB minden bátorságát elővette, simán le 2v1-ezte és lendületből megfutotta az ellenfél bal hátvédjét. Rashford remekül tálalt a berobbanó AWB elé. Tipikus példája az alapelvnek, lendületből a szélső védő elé tálalt a szélső, akire az ellenfél szélső védője kénytelen volt kilépni. Bruno egyébként feltett kézzel jelezte AWB-nek, hogy a hosszú oldal is készen áll opciót adni egy jó beadáshoz.

 

 

Végül AWB végre bevitte abba a területbe a labdát, amit eddig én nagyon hiányoltam tőle. Egészen egyszerűen onnan sokkal veszélyesebbek a szélső védős beadások. Jobban kell az ellenfél védőinek reagálni rá. Assist zone-nak is láttam feltüntetve már ezt a területet.

 

 

Említettem, hogy a Villa egyetlen egy gólt kapott a legutolsó öt mérkőzésén, mutatom is, hogy milyen körülmények között. Mert a szakmai stáb nagyon is kielemezte az ellenfél legutolsó mérkőzését a Chelsea ellen. Tényleg nem szeretnék nagyon rivális csapattal foglalkozni, csak megszeretném neked mutatni, hogy ami a pályán történik a rengeteg változó és szerencsefaktor ellenére, nagyon is tervezhető. Ezt sajnos lehet, hogy idehaza még a legmagasabb szinten sem gondolják sokan így, hogy egy megyei szintről ne is beszéljünk. Pedig ha belegondolunk, bármelyik szinten is sportolsz vagy focizol, akkor első körben a veled azonos szintű játékosokat, csapatokat kell legyőznöd, ahhoz, hogy feljebb juthass. A saját szinteden kell úgymond a legjobbnak lenned. Szóval az egyetlen Villa bekapott gól a legutolsó öt mérkőzésüket nézve.

 

Chelsea hátul járatta a labdát, bal szélen Chilwell, jobb oldalon Azpilicueta lépett be a támadásba. A két Chelsea szélső Odoi és Pulisic pedig teljesen behúzta a vendégek két szélső védőjét. Olyannyira, hogy az irányító még választhat is oldalt, melyik szélső bekkre játssza ki a labdát. Végül a balhátvédnek tette ki, aki hasonlóan adta be, mint AWB és Martial szerepében Giroud érkezését is megcsodálhatjuk.

 

 

Nézzük még meg az Aston Villa egyenlítőgólját a második félidőben. Az egész abból indult, hogy az Aston Villa egy szabadrúgást gyorsan szeretett volna elvégezni a United térfelén. Első körben AWB már egy amúgy szerintem jogtalanul elmaradó sárgáért megakadályozta a szabadot. A legnagyobb hiba, hogy AWB helyén Grealish-re senki nem lép ki. AWB maradt a labda előtt, így az ő helyét bizony be kellett volna McTominay-nek, Frednek vagy Rashfordnak tölteni.

 

 

A két védekező középpályás azonnal észleli a bajt. Megpróbálnak tüzet oltani, azonban azzal, hogy mind a ketten kifutnak AWB helyére, a másik oldalon létszámhátrányba kerül Shaw. Fred játéka nekem nagyon tetszik az utóbbi időben. Nem is írnék róla semmi rosszat, ha én lehetnék a szakmai stáb tagja, akkor ezúttal azt magyaráznám el neki, hogy nem kell neki is mindenáron kifutnia feleslegesen a pálya közepéről. Nem rég még Shaw oldalán csinálta ezt meg a Leicester ellen idegenben, ezúttal pedig elég lett volna McTominay-nek kimenni AWB helyére. Fred ugyanis nagyon hiányzott középről, az ő embere csinálta a zavaró repülést Shaw előtt, aki választás elé kényszerült. A hosszún pedig így Shaw hiányzott a támadás végén.

 

 

A United a 61. percben Fernandes révén végül tizenegyesből megszerezte a győztes gólt. Nem tudok elmenni a tény mellett, hogy a United nem az első gólját szerzi az ellenfél tizenhatos vonalának magasságából elvégzendő bedobás után. Egyszerűen nagyon veszélyesek onnan, Pogba pedig nagyszerű munkát végzett. Mintaszerűen tartotta el magától a Villa védőjét a bal kezével, Fernandes pedig ezúttal sem hibázott.

 

Összefoglalva a látottakat:

 

Borzasztóan kemény mérkőzésen van túl a csapat. Nem csak azért, mert két minőségi ellenfelet győzött le pár nap leforgása alatt, hanem mert ez a Villa idén nagyon össze van rakva. Egyértelműen Grealish-t kellett kikapcsolni az ellenfél oldalán. Fred-McTominay és később Matic ezt szinte hibátlanul megoldotta. Nagyon érdekesen alakul idén a Premier League, azonban még nagyon sok mérkőzés van hátra. Nagyon jó volt látni tegnap Bailly produkcióját, sokkal több van benne, mint amit a sérülések miatt ki tudott eddig hozni magából. Azonban még tudnék jó pár jó teljesítményt felhozni a mérkőzésről. Mégis számomra az tetszett leginkább, hogy csapatként nagyszerűen muzsikál a United. Azt sem bánom, ha a játékosok nem egyszerre vannak formában. Néha Rashford, néha Martial, jó tudom Bruno mindig. Pogba is nekem egyre jobban tetszik. Tudom, hogy sokan nem szeretik, pedig amit lerak csapatjáték címen, ráadásul taktikailag nagyon sokoldalú, azt nehéz lenne pótolni. Az biztos, hogy ahhoz pedig drága és sokat keres, hogy a padot koptassa.

 

 

Nap kérdése: A mostani COVID helyzetben meglepődnék, ha a téli átigazolási ablakban látnánk nagy költekezéseket. Mert a klubok is jelentős bevételektől esnek el. Talán a világ most rájön, hogy ez a sport még gazdaságilag sem létezik a nézők nélkül és az alapvető értéke a szórakoztatás. Én is sokszor gondoltam már azt, hogy annyira üzlet lett az élsport, hogy nem számít ki ül a lelátón vagy, hogy egyáltalán ül-e?! Most azonban kiderül, hogy igenis számít! Szóval játsszunk el a gondolattal, hogy te vagy az új sportigazgató Manchester vörös felén! Woodwarddal megegyeztél, hogy van 100 millió fontod a téli átigazolási ablakban. Kit vagy kiket ajánlanál be Olenak és a stábnak ezen büdzsén belül?

 

 

Források:

https://new.instatscout.com/en/video/index/kind/FullMatches/match-id/1724961

https://understat.com/

https://www.whoscored.com/

https://www.eredmenyek.com/


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!