Tuanzebe több lehetőségre vágyik
A védő a hétvégi találkozó kapcsán nyilatkozott.
A 2020/21-es szezonban eddig 10 alkalommal léphetett pályára Axel Tuanzebe, aki a Watford elleni összecsapást megelőzően a decemberi ünnepi időszak előtt kapott helyet legutóbb Ole Gunnar Solskjaer kezdőjében a Goodison Parkban játszott Ligakupa mérkőzésen.
Nagyon fontos hét előtt áll az együttes, ugyanis átveheti a vezetést a Liverpoollal szemben a Premier League tabelláján.
"A táblázat élén akarunk állni, ennek teljesítésére pedig most jött el az idő" – kezdte a 23 éves labdarúgó.
"Két olyan meccs következik, amelyek után a kezünkben tarthatjuk az első helyet."
A Vörös Ördögök a mai napon kapják meg ellenfelüket az FA-kupa következő körébe, de Tuanzebe nem túlságosan izgatott – egyszerűen csak örül a kupasorozatban való további részvételnek.
"Ez a legfontosabb. Ahogy a meccs után is elmondtuk, nem számít más, csak a továbbjutás."
"Vannak gyengébb mérkőzések, mikor felforgatott csapattal kell kiállnunk, ilyenkor nehezen áll össze a játék, de a lényeg, hogy hoztuk a kötelezőt."

A bekk végig a pályán volt a Darazsak vendéglátásakor, de még több lehetőséget szeretne a jövőben.
"Természetesen növelni szeretném a játékperceim számát, ezért folyamatosan a megfelelő teljesítményre törekszem" – tette hozzá a 38-as. "A gárda jó eredményeket hoz, szóval az egyetlen út, ha megpróbálja észrevétetni magát az ember, mikor megkapja a sanszot, ami néha váratlanul is érkezhet."
"A legfőbb, hogy kapott gól nélkül sikerült nyernünk."
"Minden tisztelet a Watfordé. Egy nagyon lelkes alakulatról van szó. Még ha változott is a keretük, pontosan ismerjük az általuk képviselt karaktert és hozzáállást. Tisztában voltunk vele, hogy igazán jót kell letennünk az asztalra, ha le akarjuk őket győzni."
Axel üdvözli, hogy a klub szoros menetrendje miatt a keret számos játékosának lehetősége nyílik a bizonyításra.
"A rotációnak köszönhetően mindenki megmutathatja magát, így a sérülések is elkerülhetők. A helyek nyitottak, senki se eshet vissza, mert óriási a versenyhelyzet. Ebből a szempontból mindenképpen pozitív a programunk" - fejezte be Tuanzebe.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló