Solskjaer véleménye az egy pontról

Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United menedzsere szerint a kihagyott lehetőségek miatt lett döntetlen a Liverpool elleni rangadó.


Bár az eredmény azt jelenti, hogy a United marad a tabella élén, Paul Pogbának és Bruno Fernandesnek is hatalmas lehetősége volt a meccs hajrájában arra, hogy megnyerje a találkozót csapatának.

 

A találkozó után a norvég szakember az MUTV-nek és a SkySports-nak is nyilatkozott, valamint sajtótájékoztatón mondta el véleményét...

 

 

KIHAGYOTT LEHETŐSÉG

"Tudom, hogy jobban tudunk játszani, de egy ponttal jöttünk el így is, ami jól mutatja, mennyit értünk el egy év, vagy akár hat hónap alatt. Nem ugortunk fejest a mérkőzésbe, különösen az első játékrészben nem. Véleményem szerint a találkozó folyamán egyre jobban játszottunk, a végén pedig ott volt az érzés, hogy 'igen, itt van a nyerés lehetősége", két hatalmas helyzetet is kialakítottunk, de a kapusuk kétszer nagyot védett."

 

"Kissé csalódott vagyok most, őszintén szólva, de közben tudom, hogy egy fantasztikus csapat ellen játszottunk, akik labdabirtoklási fölényben voltak. Mikor tudod, milyen sérüléseket szenvedtek el az utóbbi időben, azt gondolod, hogy ide jöhetsz és egy remek eredményt is elérhetsz. Nem így lett végül, de ha megnyerjük a következő meccsünket, akkor rendben van ez az egy pont."

 

 

AMIT JOBBAN CSINÁLHATUNK

"Összetettebbnek kell lennünk, többet kell birtokolni a labdát, nagyon sokat kellett védekeznünk és túl sok labdát adtunk el. Talán néhány pillanat elmaradt ma, amikor például Marcus futott be - talán néha nem adtuk neki a labdát olyankor és talán valamikor pedig nem tette meg, amikor meg kellett volna. Úgyhogy van néhány dolog, amiben javulnunk kell."

 

 

POGBA TELJESÍTMÉNYE

"Úgy vélem, Paul ma zseniális volt. Tudtuk, hogy védekezésben lesz feladata inkább, blokkolás, valamint be kellett segítenie Robertsonnal szemben. Gólt érdemelt volna mai teljesítménye miatt. Remélem, hogy teljesítménye bizonyította azt, hogy miért került a középpálya jobb oldalára, hiszen Paul kiválóan játszott. Azt éreztem, ezzel a lépéssel problémákat okozhat nekik."

 

 

RASHFORD, MINT KÖZÉPCSATÁR

"Azt akartam, hogy Marcus legyen legelöl. A sebessége miatt akartam ezt. Az első és a második játékrészben is voltak olyan pillanatok, amikor a labdát gyorsabban vagy jobban is megjátszhattuk volna felé. Ezzel megsebezhettük volna őket, mert ismertük, milyen gondjaik vannak belső védő poszton."

 

 

MIÉRT LETT LECSERÉLVE BRUNO?

"Taktikai döntés volt. Amióta nálunk van, Bruno minden egyes mérkőzésen szétfutotta magát. A végéhez közeledve azt éreztem, hogy Paul fizikai ereje esély lehet számunkra. Masonnek pedig egy pillanat is elég a gólhoz. De volt ebben rizikó is, hiszen Robertson ellen kellett védekeznie."

 

 

TOVÁBBRA IS AZ ÉLEN

"Nem számít, hol állunk most, az számít, hol leszünk májusban. Haladunk tovább, megyünk előre. Úgy érezzük, fejlődtünk és jó érzés az, ha csalódás egy pont megszerzése."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!