Telles: A minőségi keret bírja az extra terhelést
A brazil dicsérte társai munkáját.
Mivel a 2020/21-es szezon később rajtolt el a szokásosnál, az ebből adódó sűrű program a Vörös Ördögök számára kevés olyan alkalmat enged, mikor 2 napnál hosszabb időt pihenhetnek két találkozó között.
A Premier League és az FA-kupa küzdelmei mellé hamarosan az Európa-liga is megérkezik a United menetrendjébe, de Alex Telles úgy véli, ha sérülések nem szólnak közbe, akkor képesek lesznek megbirkózni a terheléssel.
"Úgy gondolom, ha minőségi játékosok alkotják egy klub keretét, akkor egy ehhez hasonló időszakot pozitív kimenetellel is át tud vészelni" – mondta a bekk.
"A menedzser folyamatosan próbálja rotálni az együttest, és akik lehetőséghez jutnak, remek produkcióval szállnak be, ezért nem vehető észre lényegi különbség a játékunkban."
"Mindenki a legjobbját nyújtja, ha rá kerül a sor, az egész keret teljes mértékben fel van készülve az előttünk álló feladatokra."

Telles szorgalmasan készül az edzéseken, ha lehetőséghez jut a top formában szereplő Luke Shaw mögött, akkor kihasználja a kínálkozó sanszot, hogy teljesítményével hozzá tudjon járulni a csapat előreviteléhez.
"Nagyon örülök, hogy olyan klubok tagjai lehettem eddig karrierem során, ahol trófeákért voltam harcban. Szerencsére ezeken az állomásokon rendre sikerült is elérnünk a céljainkat, és remélem, ez itt is csak idő kérdése lesz."
"A tőlem telhető legtöbbet próbálom nyújtani, napról napra keményen dolgozom, hogy amikor kell, megfelelően helytálljak a posztomon. Minden ellenfelet tisztelni kell, egyikőjükkel szemben sem lehet félvállról venni a felkészülést."
"Szeretném segíteni a gárdát, ezért mindent beleadok, hogy a pályán 100%-ot tudjak kiadni magamból. Ha mind ezt tesszük, akkor nem csak egyénileg, de csapatként is sikeresek leszünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |