Steve Bruce: Fernandesnek kupákat kell nyernie

Fernandes elképesztő erősítést jelent, mióta a Sporting Lisbonból az Old Traffordra érkezett kicsit több, mint egy éve. Hatása Eric Cantona érkezésére hasonlít 30 évvel ezelőtti, tartós sikereit megelőzően.


Steve Bruce úgy hiszi, hogy Bruno Fernandes és Eric Cantona összehasonlítását még addig nem szabad komolyan venni, ameddig a portugál nem kezd el trófeákat nyerni a Manchester Uniteddel.

 

Fernandes felrázta a csapatot, mióta egy évvel ezelőtt a Sporting Lisbonból az Old Traffordra érkezett. A portugál 21 gólnál és 12 asszisztnál jár minden versenysorozatot figyelembe véve.

 

A hatását elkezdték ahhoz hasonlítani, mikor Cantona érkezett meg a Vörös Ördögökhöz 30 évvel ezelőtt, akkor a francia támadót a kirakós utolsó darabjának gondolták, amit hosszan tartó sikersorozat követett.

 

 

Bruce elismeri, hogy Fernandesnek mekkora befolyásoló ereje van, de a támadó középpályásnak először nyernie kellene néhány kupát, mielőtt a korábbi United játékossal hasonlítják össze.

 

"Arról tudod leginkább megítélni az embereket, hogy az itt töltött ideje alatt mit nyert. Nyilvánvalóan Eric számunkra a hajtóerő volt arra, hogy meneteljünk és címeket nyerjünk" - nyilatkozta Bruce a Newcastle United elleni bajnoki előtt, csütörtök este.

 

"Fernandes menetelése az elmúlt 12 hónapban hasonló lehet egy kicsit Ericéhez, mert ez most az ő ideje. Eric rajongott minden percért, amit vitathatatlanul a világ legnagyobb és legjobb klubjában játszhatott."

 

"Fernandes fantasztikusan végzi a dolgát, ez az ő színpada. Biztosan nagy dicséret számára, hogy egy lapon emlegetik Eric Cantonával."

 

"Most el kell indulniuk és címeket szerezni, ahogy azt Eric tette a saját idejében és nagy eseményeken elődöntőket, kupadöntőket nyerni. Ha ezt eléri, akkor természetesen jogosan hasonlíthatjuk őt Erichez."

 

Pete Smith véleménye Fernandesről.:

Bruno Fernandes 2020. január 20-án érkezett a Manchester Unitedbe, akkor arról beszélt, hogy Cristiano Ronaldo játékáról őriz emléket az Old Traffordon töltött idejében. Most 12 hónappal később ő a sztár.

 

A United támogatói egy olyan játékosra vágytak, aki képes megváltoztatni a játék képét, ezért a tavalyi téli átigazolási ablakban, egy nappal a lezárása előtt igazolták le Fernandest 46.6 millió fontért a Sporting Lisbontól.

 

Lenyűgözően teljesített a mérkőzéseken, ő jelentette sokszor a csapatok közötti különbséget, míg végül a United felkerült a dobogó élére a múlt hónapban.

 

 

A statisztikák igazolják, hogy a 26 éves támadó nagy hatást gyakorolt a Manchester Unitedre.

 

28 gólt szerzett és 17 asszisztot osztott ki 52 mérkőzésen. Február elsején debütált a Wolves ellen, egyetlen Premier League játékosnak nincs ennyi gólja ezen idő alatt minden sorozatot figyelembe véve.

 

Fernandes rengeteg gólt vállalt ahhoz, hogy a tavalyi Európa-ligában a csapat az elődöntőig jusson, mialatt a hónap játékosának járó díjakat rekorderként zsebelte be. Nem volt meglepő az sem, hogy az év játékosa díjat is ő kapta meg.

 

Fernandes góljai, gólpasszai és egyéni díjai félelmetes hatást gyakorolnak társaira, ő az a játékos, aki mindenkit ösztönöz maga körül.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!