Tuanzebe: Nyerni jöttünk

Axel Tuanzebe elmondta, hogy meg akarja nyerni az Európa-ligát a Manchester Uniteddel májusban, és felidézte a tavaly augusztusi emlékeket is a csalódást keltő Sevilla elleni mérkőzésről.


A Vörös Ördögök sikeresen továbbjutottak a legjobb 16 csapat közé, amivel egy lépéssel közelebb kerültek a szezon végén Lengyelországban megrendezendő döntőhöz, miután a gól nélküli mérkőzésünk az Old Traffordon elég volt a Real Sociedad elleni továbbjutáshoz, tekintettel arra, hogy múlt héten 4-0-ra tudták megnyerni a fiúk a párosítás odavágóját Torinóban.

 

Ole Gunnar Solskjaer együttese az utolsó akadálynál bukott el előző nyáron, most azonban Tuanzebe már a május 26-án Gdanskban megrendezésre kerülő döntőre koncentrál.

 

"Meg akarjuk nyerni ezt a sorozatot. Minden esélyünk megvan rá. Mi értelme annak, hogy csak azért szerepelsz itt, mert játszani akarsz? Mi győzni jöttünk" - mondta.

 

"Csalódást keltő volt kiesni a Bajnokok Ligájából, de ez még mindig Európa második legerősebb sorozata."

 

A 23 éves játékos úgy hiszi, hogy a United már csapatként képes fellépni az ellenfeleivel szemben. "Időbe telik, míg elkapjuk a fonalat, míg bizalom alakul ki a játékosok között, a menedzser iránt, és szerintem ez az a szezon, ahol egyre inkább elkezdett ez kialakulni" - tette hozzá Axel.

 

"Ez nem olyasvalami, ami egy, vagy két év alatt végbemegy, ez egy hosszútávú történet. Bízunk a játékosainkban, az edzői stábban az eredmények pedig elkezdtek jönni, erre pedig remélhetőleg építhetünk a jövőben."

 

A Sevilla elleni vereség mellett a Vörös Ördögök a Carabao Cupban is kiestek az elődöntőben az előző szezonban ugyanúgy, mint az FA-kupából. Ezek a csalódások azonban előrehajtják a Unitedet.

 

"Ezek mindig ott lesznek a fejedben. Egy tanulási folyamatról beszélünk, ami tapasztalatszerzéssel jár" - mondta Axel.

 

"Nem akarod ismét átélni azt az érzést, ez a legfontosabb, így mindig emlékezni fogsz arra, hogy milyen érzés is volt vesztesként elhagyni a pályát, és természetesen arra is, hogy milyen volt győztesként. Megpróbálod mindig a legjobbadat nyújtani, és mindent megtenni azért, hogy a vereség ne történhessen meg újra."

 

A sokoldalú Tuanzebe középpályásként szerepelt a Real Sociedad ellen, ő pedig boldog, függetlenül attól, hogy Solskjaer hol helyezi el a pályán.

 

 

"Hogy őszinte legyek, nagyon sok hullámhegyen és hullámvölgyön vagyok túl a szezonban. Egy sérüléssel kezdtem az idényt, most azonban egyre inkább jól érzem magam" - mondta.

 

"Több játékpercre van szükségem, hogy elkapjam a fonalat, így remélhetőleg a szezon végén egy jó hajrát tudunk nyújtani."

 

"Igen, számos pozícióban képes vagyok szerepelni. Elsősorban középhátvédnek tartom magam, azonban ha a menedzser azt akarja, hogy máshol szerepeljek a csapat érdekében, akkor ezt fogom tenni, mert trófeákat akarunk nyerni a szezonban, nekem pedig különböző pozíciókat kell pótolnom ebben az időszakban, én pedig ezt fogom tenni."

 

Tuanzebe - aki csereként érkezett a pályára a spanyolok ellen - azt gondolta, hogy megszerezte az első gólját a felnőtt pályafutása során a United színeiben, de Lawrence Visser, a belga játékvezető érvénytelenítette a találatát a 63. percben, miután a pálya melletti monitoron ellenőrizte a gól körüli szituációt. A játékvezető úgy ítélte meg, hogy Victor Lindelöf szabálytalanságot követett el a gólt megelőzően.

 

"Gyerekkorod óta arról álmodsz, hogy betalálj a Stretford End előtt, ami tömve van emberekkel. Ez most nem így volt, de ettől függetlenül egy igazán különleges pillanat volt. Kár, hogy érvénytelenítették" - magyarázta.

 

"Fogalmam sincs [hogy miért került érvénytelenítésre]. A játékvezetőnek azonban el kell végeznie a munkáját, ez pedig nem olyan dolog, amibe nekünk bele kellene szólnunk. Tisztelnünk kell a döntését, és folytatni tovább az addigiakat."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!