Továbbra is hosszabbítana a klub Solskjaerral
A Manchester United továbbra is elkötelezett abban, hogy új szerződést kínáljon Ole Gunnar Solskjaer számára, a norvég menedzser jövőjének sorsa pedig nem függ attól, hogy az idei szezon végén sikerül-e trófeát nyernie, állítják az ESPN hírforrásai.
A Vörös Ördögök még egyetlen trófeát sem nyertek Solskjaer irányítása alatt, múlt vasárnap pedig újabb esélyt szalasztottak el erre, miután a Leicester City búcsúztatta őket az FA-kupa negyeddöntőjében.
Az Európa-ligában még továbbra is állnak és a negyeddöntőben majd a spanyol Granada CF lesz az ellenfelük, de az ESPN hírforrásai szerint Solskjaernak nem kell megnyernie a sorozatot ahhoz, hogy új szerződést köthessen a klubbal.
A 48 éves egykori kiváló csatár három éves szerződést kötött, amikor 2019 márciusában véglegesítették a United kispadján, így a nyáron a jelenleg érvényes megállapodása utolsó évébe lép.
A manchesteriek vezérkarában úgy gondolják, hogy elég fejlődést láttak a csapat háza táján, legyen szó a pályáról vagy azon kívülről, hogy Solskjaert új szerződéssel kössék a klubhoz.
Mindkét fél nyugodt a helyzet kapcsán, bár a klubnál azzal tisztában vannak, hogy ha Solskjaer jövője szerződése utolsó évében túl sokáig marad tisztázatlan, az nem kívánt zavart okozhat.
A United már a hosszú távú jövőt tervezi Solskjaerral, amelynek jó bizonyítéka, hogy konzultáltak vele John Murtough sportigazgatói és Darren Fletcher technikai igazgatói kinevezésével kapcsolatban is. Solskjaer kapcsolata Murtough-val és Fletcherrel kulcsfontosságú volt az előléptetésük szempontjából.
A folyamat során Solskjaert biztosították róla, hogy megtarthatja menedzseri titulusát ahelyett, hogy vezetőedzőnek neveznék és továbbra is kulcsszerepe van az átigazolások tekintetében, ugyanis a két lehetséges vétó közül övé az egyik. A másik az átigazolásokért felelős részleg mindenkori vezetőjéhez tartozik.
Solskjaer vezetésével a United egyenletes fejlődésen ment keresztül a pályán nyújtott teljesítményüket illetően. A 2018/19-es szezonban a hatodik helyen végeztek, az előzőben azonban már sikerült megcsípni a Premier League bronzérmét és ezzel biztosítani a Bajnokok Ligájába való visszatérést. Kilenc fordulóval a most futó idény vége előtt a United második a bajnoki tabellán és úton van afelé, hogy Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta először sikerüljön egymás után két szezonban a top 4-ben végezniük.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 35 | 67 | 26 | +41 | 76 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brentford | 35 | 52 | 46 | +6 | 51 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 35 | 49 | 42 | +7 | 50 |
| 8 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 9 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 10 | Fulham | 35 | 44 | 49 | -5 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 35 | 37 | 46 | -9 | 47 |
| 13 | Newcastle | 35 | 49 | 51 | -2 | 45 |
| 14 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 15 | Leeds United | 35 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 35 | 42 | 61 | -19 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 35 | 35 | 71 | -36 | 20 |
| 20 | Wolves | 35 | 25 | 63 | -38 | 18 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló