Lingard jókívánsága a válogatottbeli csapattársainak
A Manchester United középpályása, Jesse Lingard sok sikert kívánt angol válogatottbeli társainak a 2020-as Európa-bajnokságon való szereplésre, miután kikerült Gareth Southgate végső keretéből.
Lingard, aki kilencszer lőtt gólt 16 pályára lépése alkalmával a West Ham színeiben, mialatt kölcsönben a Kalapácsosoknál szerepelt a szezon második felében, kikerült a Háromoroszlánosok keretéből, miután Gareth Southgate 26 fősre csökkentette eddigi 33 fős csapatát.
A szövetségi kapitány ugyan lehetőséget adott, hogy a sérült Trent Alexander-Arnold helyett az Ausztria elleni barátságos mérkőzésen bizonyítson a United középpályása, végül Lingard nem csatlakozhatott Dean Henderson, Harry Maguire, Luke Shaw és Marcus Rashford mellett honfitársaihoz a tornára készülő keretben.
Lingard végül mindkét, a tornát megelőző felkészülési mérkőzésen pályára lépett az angolok színeiben, kisegítve ezzel Southgate-et, míg néhány játékosa nem volt elérhető és nagy részt vállalt Bukayo Saka góljánál is az osztrákok ellen.
A szövetségi kapitány azonban végül azt a döntést hozta, hogy kihagyja az Eb-keretből Lingardot, aki így nem próbálhatja meg megismételni a 2018-as világbajnokságon nyújtott teljesítményét.

A Brighton játékosa, Ben White az, aki Alexander-Arnold helyére bekerült. Tud játszani hátul vagy akár a középpályán is és a múlt hónapban debütált a válogatottban.
Csalódásától függetlenül Jesse posztolt a közösségi médiában, ahol támogatásáról adott hangot a válogatott irányába, akiknek célja az, hogy megnyerjék a kontinensviadalt.
"Amikor arról van szó, hogy a srácokkal képviselhetjük a hazánkat egy tornán, soha nem tudom abbahagyni a mosolygást" - írta Jesse hétfőn.
"Egész nyáron szurkolni fogok a csapatnak! Sok szerencsét srácok! Hozzátok haza a kupát."
Anglia első meccsére az Európa-bajnokságon vasárnap kerül sor a Wembley stadionban Horvátország ellen.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Jesse Lingard
Manchester United
Angol válogatott
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |