Irwin: Sancho izgalmas játékos
A Manchester United legendája, Denis Irwin elsők között üdvözölte Jadon Sancho érkezésének hírét, miután hivatalosan is bejelentették, hogy a Vörös Ördögök megállapodtak a fiatal támadó vételáráról a Borussia Dortmund csapatával.
Az angol válogatott játékosának még meg kell felelnie az orvosi vizsgálatokon, valamint néhány apróságot a két csapatnak még pontosítania kell a szerződésen, de erre még van idő, hiszen Sancho jelenleg még az Európa-bajnokságon vesz részt a Háromoroszlánosok csapatával. Irwin, aki aktív részese volt a United triplázásának, pedig már alig várja, hogy a 21 éves támadót a Vörös Ördögök mezében lássa.
Irwin úgy véli, hogy ez az átigazolás nagy figyelmet kapott a szurkolók által is és biztos benne, hogy Sancho érkezése számos új lehetőséget biztosít majd Ole Gunnar Solskjaer csapata számára a következő szezonban.
"Fantasztikus játékos" - mondta Irwin. "Úgy gondolom, hogy elég csak a Bundesligában nyújtott teljesítményét megnézni az előző szezonban. Rengeteg gól és gólpassz szerepel a neve mellett a Dortmundban. Fiatal kora ellenére már most sok tapasztalattal rendelkezik, hiszen a BVB nagy klub, hatalmas szurkolótáborral és támogatják a fiatal játékosokat."
"Az is nagyszerű, hogy ismeri az angol bajnokságot is, így nagy eséllyel lesz képes egyből a legjobb teljesítményt kihozni magából. Nagyon várom, hogy láthassam, ahogy játszik."

"Több lehetősége lesz a menedzsernek az érkezésével és versenyhelyzetet is teremt, mivel minőségi játékos. Az Európa-bajnokságon sajnos még nem sokat láthattuk, de tudjuk, hogy tehetséges játékos. Remek ütemérzéke van és jók a meglátásai a gólszerzésben is. Szerintem ez elengedhetetlen, ha egy csapat támadógépezetének a tagja akarsz lenni. Tökéletesen fog illeszkedni a Unitedbe. Több poszton is képes játszani, a Dortmundban például a jobb szélen keserítette meg az ellenfelek életét."
"Mivel támadó, így képesnek kell lennie a gólszerzésre, nem lehet mindig csak a csatártól várni a csodát. A képességei izgalmassá teszik majd a játékot, gyors és veszélyes játékos. Alig várom, hogy lássam. Tényleg nagyon várom."
Sancho bemutatkozására a pályán valószínűleg már a felkészülési időszakban sor kerülhet, viszont várhatóan majd csak a Brentford és az Everton ellen az Old Traffordon.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |