Újabb játékosok tértek vissza Carringtonba
A Manchester United pénteken újabb visszatérő játékosokat üdvözölhetett Carringtonban, a felkészülési időszak közepedte.
Az egyik visszatérő Jesse Lingard, aki kiváló hónapokat tudhat maga mögött a West Ham Unitednél töltött kölcsön során, viszont az angolok Eb keretéből végül kimaradt.
A középpályás immár visszatért nevelőklubjához és azt a formáját szeretné hozni, amivel idén áprilisban elnyerte a hónap legjobb Premier League játékosának járó elismerést.
Hannibal is visszatért és elmondása szerint nagyon élvezte az első edzéssel töltött napot. A fiatal játékos a szezon végeztével még Tunézia csapatában lépett pár alkalommal pályára, ezt követően pedig megkezdte ő is a jól megérdemelt pihenőjét.

A tinédzser az előző szezon végén debütálhatott a United felnőtt csapatában a Wolves ellen, illetve három alkalommal léphetett pályára a nemzeti csapatban. Hannibal tervei egyébként egyértelműek és arra törekszik, hogy a következő szezonban a felnőtt csapat tagja legyen.
Ole Gunnar Solskjaert örömmel tölti el, hogy így mégtöbb variációs lehetősége van a csapat összeállítására a Derby County elleni felkészülési mérkőzésen. A találkozót a Pride Parkban rendezik meg, magyar idő szerint 14:00-kor és az MUTV előfizetői élőben is követhetik az összecsapást. A meccsen minden bizonnyal számos fiatalt láthatunk majd a pályán, hiszen az elmúlt 1-2 hétben sokuk a felnőtt csapattal készülhetett és, mint tudjuk, az előszezon remek lehetőségeket kínál az ifjoncoknak, hogy megmutassák magukat, mire képesek.
A Kosok elleni összecsapást követően a United edzőtáborba indul és megmérkőzik még a QPR, Brentford, Preston North End és az Everton csapatával is.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |