Solskjaer 100. Premier League meccse
Ole Gunnar Solskjaer 100. Premier League mérkőzésén vezette a Manchester United csapatát a Wolverhampton elleni összecsapás alkalmával.
A jubileumi bajnoki nyugodtan mondhatjuk, hogy emlékezetesre sikerült a norvég menedzser számára, hiszen egy rendkívül nehéz mérkőzésen, Mason Greenwood 81. percben szerzett találatával a Vörös Ördögök végül 1-0-ra megnyerték a mérkőzést.
Greenwood győzelmet érő gólja egyben azt is jelenti, hogy Ole így az első 100 PL mérkőzéséből 53-at megnyert mióta 2018 decemberében Jose Mourinhot váltotta a kispadon, kezdetben csak ideiglenesen, majd végleges kinevezéssel.
A Wolves elleni idegenbeli siker ebből az 53 győzelemből a 27. volt, amit a csapat vendégként könyvelhetett el és 26-ot pedig az Old Traffordon értek el. A győzelmek mellett 28 döntetlent játszottak a norvég irányításával a Vörös Ördögök és 19 alkalommal szenvedtek vereséget. Gólmennyiségben is szépen termeltek a srácok ezalatt az idő alatt, hiszen 182 gólt szereztek a United játékosai és 107 gólt kaptak.

Solskjaer a 9. menedzser, aki elérte a 100-as mérföldkövet és csupán egy korábbi menedzser rendelkezik nála jobb mutatóval az első 100 mérkőzésén. Ő Ernest Mangall, aki 1903 és 1912 között volt a United menedzsere. A csapat vele szerezte meg első két bajnoki címét és FA-kupa sikere is volt. Mangall 54 meccset tudott megnyerni az első 100 mérkőzéséből.
Solskjaert követően még Ron Atkinson az egyetlen, aki eredményességben az 50%-os határt elérte. Utánuk Sir Matt Busby 48%-os és Sir Alex Ferguson 45%-os volt az első 100 bajnokiján.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló