Solskjaer a gólszerzőket éltette

Ole Gunnar Solskjaer úgy véli, hogy csapata rendkívüli támadó potenciállal rendelkezik a tizenhatoson belül, mióta közel egy évvel ezelőtt Edinson Cavani, most nyáron pedig Cristiano Ronaldo megérkezett a klubhoz.


A portugál támadó nyitotta meg a gólok sorát egy rendkívül szemfüles találattal a Newcastle ellen végül 4-1-re megnyert bajnokin, ami egyben azt is jelentette, hogy bő 12 év elteltével Ronaldo ismét eredményes tudott lenni a Manchester United színeiben.

 

A norvég menedzser kihangsúlyozta azt is, hogy az első gól megszerzése egyszerűnek tűnhetett, hiszen Ronaldonak csak el kellett rúgnia a labdát Woodman mellett, de ez valójában nem ilyen egyszerű, mert egy ilyen gólhoz is tudni kell a megfelelő időben, a megfelelő helyen lenni és ez cseppet sem alapvető dolog.

 

"Úgy hiszem fején találtad a szöget. Edinson és Cristiano hírhedt gólszerzők és megvan a kifinomult érzékük ahhoz, hogy tudják mi fog történni és megérkezzenek a megfelelő helyre" - mondta Solskjaer, amikor az újságírók Cavani és Ronaldo gólérzékenységéről kérdezték.

 

 

"Azt gondolom, hogy a létező összes helyzetben voltak már az ellenfelek kapui előtt és zsigerből tudják, hogy most oda kell mennem. Az emberek azt gondolják, hogy ez egy természetes dolog, pedig sokan nem tudják ezt így megcsinálni. A védők sem mindig figyelnek az ilyen szituációkra eléggé. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű gól volt."

 

Ole játékos pályafutása során 126 találatot jegyzett a Vörös Ördögöknél és elmondása szerint különösen tetszett neki Jesse Lingard gólja és örült annak, is, hogy ezt javarészt olyan játékosok hozták össze, akik nem kezdőként léptek pályára szombat délután.

 

"Azt hiszem, hogy a negyedik gólunk ragyogó példa arra, hogy Cristiano miért hasznos számunkra. Elmozgott, így teret tudott nyitni Anthony és Jesse számára, hogy össze tudjanak játszani, ők pedig ragyogóan összehozták a gólt."

 

"Nagyon elégedett vagyok mindenkivel, aki pályára lépett. Donny is belekóstolhatott kicsit, hogy milyen a teltházas Old Traffordon pályára lépni. Keményen dolgozik, ahogy az egy igazi profihoz illik. Nagyszerű srác és eljön az ő ideje. Meglátjuk mi lesz kedden."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Young Boys - Manchester United

Bajnokok Ligája csoportkör, 1. mérkőzés

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!