Solskjaer Ronaldo hosszú életűségéről

Ole Gunnar Solskjaer néhány nappal azután, hogy Cristiano Ronaldo újból történelmet írt az európai kupaporondon, dicsérettel illette Cristiano Ronaldo hosszúra nyúlt karrierét.


A Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb játékosa címet már eddig is birtokló portugál sztár 135-re növelte találatai számát a végül vereséggel végződő Young Boys elleni csoportmérkőzésen.

 

Ez volt Cristiano 17. gólja a sorozatban a United színeiben, mióta 2003-ban tinédzserként bemutatkozhatott és az első azóta, hogy a 2009-es Arsenal elleni elődöntőben duplázni tudott, egy évvel a moszkvai finálé megnyerését követően.

 

A közbenső években a Real Madrid majd a Juventus színeiben Cristiano számolatlanul termelte a gólokat, különösen a kieséses szakaszban rendezett összecsapásokon.

 

67 ilyen típusú mérkőzésen szerzett találatával messze mindenkit megelőz a legrangosabb európai kupasorozatban, de még olyan klubokat is, mint az AC Milan és az Arsenal, emellett pedig összesen öt alkalommal hódította el csapataival a végső győzelemért járó trófeát - amelyet csak a legendás szélső, Paco Gento tud felülmúlni, aki az 50-es, 60-as években a Real Madrid színeiben szerepelt.

 

 

Ronaldo folyamatosan döntögeti az újabb és újabb rekordokat a Bajnokok Ligájában és egyet kedden este is beállított.

 

A berni mérkőzés volt számára a 177. a kupasorozatban, amellyel beérte egykori csapattársát, Iker Casillast.

 

Amennyiben a hónap végén pályára lép a Villarreal elleni mérkőzésen az Old Traffordon, úgy már egyedül vezetné a legtöbb pályára lépést számon tartó listát.

 

Menedzsere biztos benne, hogy az eddigi két, visszatérése óta lejátszott  manchesteri mérkőzésén három gólt szerző Ronaldo továbbra is világklasszis teljesítményt lesz majd képes nyújtani az ellenfelek kapui előtt.

 

"Igen, mint tudják, minden a hosszú életűségéről, a fenntarthatóságról, a professzionalizmusáról és a minőségéről szól" - mondta a klubmédiának.

 

"Ő újra eredményes volt és biztos vagyok benne, hogy még sok gólt fog szerezni a színeinkben."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!