Ole meccs előtti interjúja

Ole Gunnar Solskjaer már alig várja, hogy ismét a teltházas Old Traffordon játszhassanak és biztos benne, hogy a hangulat az Aston Villa elleni bajnokin is nagyszerű lesz.


A klubmédia riportere, Stewart Gardner tudta mikrofonvégre kapni a United menedzserét az Aston Villa elleni mérkőzést megelőzően, aki többek között hosszasan dicsérte a szurkolókat, akik a szezon kezdete óta fantasztikus hangulatot varázsolnak a stadionokba.

 

A Vörös Ördögök szurkolói eddig két nagyszerű hazai győzelemnek örülhettek az Old Traffordon és Solskjaer reméli, hogy játékosai folytatni fogják a kiváló teljesítményt.

 

Ole, igaz még csak a szezon elején vagyunk, de úgy érzem, hogy a következő egy hét már most kifejezetten nehéz lesz. Két bajnoki és közben egy Villarreal elleni Bajnokok Ligája találkozó is vár rátok.

"Igen és nagyon várjuk már a mérkőzéseket. Minden meccs, minden nap, minden hét kemény ennél a klubnál és folyamatosan jönnek a kihívások. Jól kezdtünk a bajnokságban, sok gólt szereztünk és reméljük, hogy tartani tudjuk a lendületünket és ugyan így tudjuk majd folytatni."

 

Igen, idén 13 pontot gyűjtöttünk a megszerezhető 15-ből, ami jobb kezdés, mint az előző idényben volt. Ez gondolom fontos, mivel nem azzal kell foglalkozni, hogy felzárkózzunk az élmezőnyhöz.

"Arról szól az egész, hogy korán megalapozzuk a szezonunkat. Nehezebb lenne persze, ha fel kellene zárkóznunk a többiekre, bár lehet akkor meg jobban összpontosít mindenki, mert ha nem figyelsz, akkor jön a jóé végeztem dolgom és hátra dőlhetek effektus. De, ahogy mondtam is, mi tartani akarjuk a lendületünket."

 

Hogy áll a csapat a Villa elleni meccs előtt?

"Jól. Szerda este nem veszítettünk el senkit, Edinson pedig visszatért hozzánk az edzésekre a hétközi meccset követően és jelezte, hogy készen áll."

 

Ez remek hír, különös tekintettel arra, hogy rengeteg mérkőzés vár rátok.

"Egyértelműen. Az előző idényben is kimaradt számára a felkészülési időszak, de ő nagyon profi és alapos volt nagyon, mi pedig örülünk, hogy újra köztünk van."

 

 

Tehát, akkor csak Marcus Rashford és Amad Diallo a csapat két hiányzója?

"Igen és a csapat kiválasztása így okoz némi fejfájást, de ezt a fajta fejfájást szeretem. Sajnos néha ki kell hagynod olyan játékosokat is, akiket egyébként nem hagynál ki, de ez sajnos ilyen. Viszont fontos, hogy minden mérkőzésre készen álljon mindenki."

 

Jadon Unitedes karriere még nem robbant be igazán. Gondolod, hogy csak idő kérdése és láthatjuk őt a legjobb formájában?

"A zokniját is rongyosra dolgozza a srác, ezt a statisztikái is megmutatják. Rengeteget passzol és remek a hozzáállása. Kicsit nehezen indult be a meccseken amiken kezdő volt, de képes megmutatni teltház előtt is, hogy mit tud. Biztos vagyok benne, hogy minden a legjobb lesz számára is."

 

Vannak olyan statisztikák, melyek szerint azon három Premier League csapat közé tartozunk, akik nem igazán kapnak gólt rögzített szituációkból. Ez az edzőpályán végzett munka eredménye?

"Kicsit többet foglalkoztunk ezzel mostanában, mint korábban, de még korai ezek alapján messzemenő következtetéseket levonni. Volt már pár meccsünk, kipróbáltunk dolgokat és szerencsére mindig volt valaki aki fejjel tudott menteni, vagy a kapus mutatott be nagyszerű védést, de folyamatosan dolgozunk ezen és tovább akarjuk javítani a védekezésünket. Emellett pedig gólokat akarunk szerezni."

 

Valójában, ha megnézzük a mások oldalt, nem volt túl sok szabadrúgásunk, vagy rögzített szituációnk, melyekből további gólokat tudnánk szerezni.

"Fogunk ilyen gólokat is szerezni, mert minőségi játékosaink vannak, akik különleges képességekkel rendelkeznek, tehát szögletekből vagy szabadrúgásokból is jönni fognak a gólok."

 

Az Aton Villa lesz a soron következő ellenfél, akik kétség kívül elveszítették legjobb játékosukat a nyár folyamán, azonban meglehetősen mély keretük van. Mennyire lesz nehéz ellenük játszani?

"Nagyon. Igaz, hogy vereséggel kezdték a szezont, de azóta beindultak. Nyerniük kellett volna a Chelsea ellen is. Lehet ostoba kijelentésnek hangzik, de, ha megnézzük az ott produkált első félidőt, akkor azt kell mondani, hogy zseniálisak voltak. Az Everton ellen pedig 3-0-ra nyertek, tehát tudjuk jól, hogy nehéz dolgunk lesz. Sok olyan játékosuk van, akik képesek befolyásolni a találkozó végkimenetelét, de felkészültünk alaposan."

 

Ashley Young még mindig remek formában van és most visszatért a Premier League-be olaszországi tartózkodását követően. 

"Igen, nagyon jól ment neki az olaszoknál és persze ne felejtsük el, hogy korábbról jól ismeri a Villat is. Örülünk, hogy újra láthatjuk őt."

 

Az Old Trafford hangulata lenyűgöző volt a hazai meccseken a szezonban. Lehetett ezt érezni a pályán is?

"Igen, a hangulat fantasztikus volt. Varázslatos ilyen közönség előtt a pályán lenni és sehol máshol nem tudják ezt megismételni. Úgy gondolom, hogy a szurkolóink valóban segítenek nekünk. Tudjuk, hogy milyen hűségesek és mindig eljönnek támogatni minket és igyekszünk ez meghálálni nekik gólokkal. Úgy gondolom, hogy nagyszerűen kezdtünk, hiszen a 13 gólunkból 9-et szereztünk hazai pályán és biztos, hogy még jónéhányat fogunk is."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!